25 éves a „Találkozás a néphagyománnyal” gyermekprogram

2026. február 20-án szakmai élménynapra gyűltek össze a gyermekkultúra területén tanuló, illetve a Gyermekkultúra MA szakon végzett pedagógusok a budapesti Hagyományok Házában a szakon tanító oktatókkal, Kövecsesné Dr. habil. Gősi Viktória egyetemi docenssel és Várszeginé dr. Gáncs Erzsébet egyetemi adjunktussal. Az alkalom különlegessége a „Találkozás a néphagyománnyal” gyermekprogram 25 éves jubileuma volt. A nap középpontjában a magyar néphagyomány, a mese és a játék állt. A rendezvényt Németh Nóra, a Közművelődési és Tudományos Szakcsoport vezetője köszöntötte. Ünnepi gondolatai rávilágítottak, hogy a program negyed évszázada ad át szemléletet és teszi kézzelfoghatóvá, tapasztalattá, amit ma sokan csak vitrin mögött látnak.

Táncos barangolás a Kárpát-medencében

A jubileumi délelőtt első felében a Magyar Állami Népi Együttes vitte színpadra a Kárpát-medence tánckultúráját. A bemutató a koreografált előadásokon túl betekintést nyújtott a mozgáskincs és a népviselet sokrétűségébe. Többek között megjelent a körtánc közösségi dinamikája, a kalotaszegi legényes virtuozitása, a székelyföldi forgatós lendülete, valamint a kerekes ritmikája. Az autentikus viseletek bemutatása külön hangsúlyt kapott. Rámutattak, hogy a ruhadarabok anyaga, szabása, motívumvilága nem csupán díszletként, hanem szimbólumként jelenik meg. Láthatóvá vált, hogy a népviselet életszakaszokhoz kötődik: más öltözet illette a gyermeket, a leányt, a menyecskét vagy az asszonyt. A tárgyi kultúra, mint a hangszerek, munkaeszközök, hétköznapi tárgyak, szintén a komplex életvilágot rajzolta ki. Hallhattunk megszólalni pásztorfurulyát, ütőgardont, dudát, hegedűt, brácsát és ritmushangszereket is.

Mesemondás Fábián Évával

A délelőtt második felében Fábián Éva mesélt, ezúttal nem gyermekeknek, hanem a szakmai közönségnek, akik ugyanolyan figyelemmel és derűvel hallgatták, mint a gyerekek, hiszen a mese nem korosztályhoz kötött műfaj. A délutáni meseműhelyen világossá vált, hogy a mesemondás nem felolvasás, hanem élő megszólalás: „csak mondani kell” – hangzott el biztatásként. A hangsúly nem a szöveghűségen, hanem a szóbeli hagyományon van; nem a „szűrt”, irodalmi vázzal bevont szövegnek kell dominálnia, hanem a nyers folklóranyagnak. A mesemondó repertoárja nem rögzített szövegkészlet, mivel a hallgatósághoz alakítja a meseválasztást. A történetek olykor összeolvadnak, mégis megőrzik lényegüket; és sosem mechanikusan indulnak. A mesélő előbb felméri a közönséget, és a szövegkörnyezetből való következtetésre bízza a megértést, nem a didaktikus magyarázatra. Ekképp válik a mese funkcionálissá. Mondókák, régi szavak, szokások és életmód csempészhető bele, és így a történet a kulturális emlékezet hordozójává lesz.

Műhelyfoglalkozások és kerekasztal-beszélgetés

A délutáni műhelyfoglalkozások a népi kézművesség szerepét állították fókuszba. A nemezelés, a rongyjáték-készítés, a táncos-zenés foglalkozások a technikák átadásán túl tapasztalati tanulást is jelentettek.

A kerekasztal-beszélgetés egyik visszatérő gondolata az volt, hogy a gyermekek minél korábban találkozzanak természetes anyagokkal, és több oldalról ismerjék meg az adott tevékenységet. A korábbi generációknál a gyermekek maguk készítették játékaikat. A tárgyalkotás küzdelmet, kitartást, problémamegoldást igényelt. A mai pedagógiai helyzetben különösen fontos, hogy az alkotás eleinte azonnal használható eredményt hozzon, hogy a gyermek szerezzen sikerélményt, és legyen kedve legközelebb is alkotni. A sikerélmény nem a polcra készített tárgyban, hanem a használatba vett eszközben teljesedik ki.

Hagyomány, mint komplex pedagógiai tér

A napot könyvbemutató és beszélgetés zárta Tálas Ágnes Judit „Léleksimogató hagyományaink” című, megjelenés előtt álló kötete kapcsán. A kötet a népművészeti tevékenységek komplex, élményalapú oktatásának lehetőségeit vizsgálja óvodás- és kisiskoláskorban. Az ezt követő „Aprók tánca” élőzenés gyermektáncháza pedig gyakorlati lezárása volt mindannak, ami a nap során elhangzott: a hagyomány alkotásban, mozgásban létezik.

A jubileumi szakmai nap legfontosabb tanulsága az volt, hogy a mese és a játék nem periférikus kiegészítői a nevelésnek. Olyan komplex kulturális rendszerek, amelyekben a nyelv, a mozgás, a tárgykultúra, a közösségi dinamika és az identitás egyszerre van jelen. A program ünnepe nem a múlt felidézése, hanem annak megerősítés, hogy a hagyomány akkor él, ha használatban van.

Babos Máté képzési referens, PhD hallgató