XXIII. Apáczai-napok Tudományos Konferencia

 

Okos lét, innováció és digitalizáció – irányok, trendek és következmények

 

Győr, 2019.11.14.

Széchenyi István Egyetem

Apáczai Csere János Kar

 

 

„… aki jó kalauzokat választ, az nem egykönnyen térhet le a helyes útról,

csak állhatatos elhatározással kövesse őket”

Apáczai Csere János

 

A XXIII.  Apáczai-napok tudományos konferencia keretében a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként 2019. november 14-én várjuk a résztvevőket a neveléstudomány, tanító- és tanárképzés, gyógypedagógia, szociológia és szociális tanulmányok, a nyelvtudomány és kommunikáció, a bölcsészettudomány, az andragógia, a közművelődés, illetve a humánerőforrás-fejlesztés és tanácsadás, valamint a természettudomány területén. Az előadások kiemelt témája a konferencia címében is jelzett új innovatív, okos megoldások, illetve a digitalizáció megjelenése és térhódítása a fenti szakterületeken.

 

A rendezvény támogatói:

Autonóm járművek dinamikája és irányítása az automatizált közlekedési rendszerek követelményeinek szinergiájában

EFOP-3.6.2-16-2017-00016
Digitális Jólét Program  
EPALE Magyarország  

 

Apáczai_napok 2019_programfüzet

Apáczai_napok_2019_absztraktfüzet

 

Időpont: Győr, 2019. november 14. csütörtök 10.00 – 18.00 óra

 

A konferencia helyszínei:

  • Plenáris ülés: Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar főépület Dr. Barsi Ernő terme (Győr, Liszt F. u. 42. II. emelet),
  • Szekcióülések helyszíne az Apáczai Csere János Kar főépület tantermei (Győr, Liszt Ferenc u. 42.).


A konferencia Tudományos Bizottságának tagjai:

  • Ablonczyné Mihályka Lívia, egyetemi tanár

  • Vehrer Adél, egyetemi docens

  • Tóth Péter, egyetemi docens

  • Tompos Anikó, egyetemi docens

  • Szretykó György, egyetemi docens

  • Róbert Péter, egyetemi tanár

  • Pongrácz Attila, egyetemi docens

  • Kövecsesné Gősi Viktória, egyetemi docens

  • Jászi Éva, egyetemi docens

  • Halbritter András, egyetemi docens

  • Csizmadia Zoltán, egyetemi docens

  • Benyák Anikó, egyetemi docens

  • Baranyiné Kóczy Judit, egyetemi adjunktus

Szervezőbizottság:
  • Szekeres Beáta, szervező titkár
  • Kurja Éva, szervező titkár
  • Nemes Zsolt, kiadványok, informatika-technika
  • Borbély Károly, arculat-design

 

A konferencia honlapja: https://ak.sze.hu/xxiii-apaczai-napok-tudomanyos-konferencia

 

Információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:

Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar

Apáczai-napok Szervezőbizottsága

Győr, 9022 Liszt Ferenc utca 42.

Szekeres Beáta, szervező titkár

e-mail: apaczai.konferencia@sze.hu

Telefon: +36 96 516 738


Program

 

09.30-09.50 óra REGISZTRÁCIÓ

Helyszín: Karrier-tér, fszt. (Győr, Liszt Ferenc u. 42.)

 

10.00 óra PLENÁRIS ÜLÉS

Helyszín: Dr. Barsi Ernő Terem, 2. emelet

 

10.00-10.10 óra KÖSZÖNTŐK

Pongrácz Attila, dékán

 

10.10-12.00 óra PLENÁRIS ELŐADÁSOK

  • Nagy Ádám, egyetemi docens: Neveljünk jedit! – Káprázat-e a képzelet pedagógiája
  • Madarász Erik, SOTER-LINE oktatási igazgató: Képzés, digitalizáció, versenyképesség – a megváltozott munkaerőpiac jellemzői
  • Rechnitzer János, egyetemi tanár: Az okos járművek társadalmi és gazdasági hatásai
  • Kovács Norbert, egyetemi docens: Digitalizáció és közgazdaságtan

 

12.00-12.30 óra Kiállítás megnyitó a Karon dolgozó képzőművész oktatók alkotásaiból

Helyszín: Cziráki Kiállító tér, 2. emelet (folyosó)

 

12.30-13.30 óra Ebédszünet

Helyszín: TÉKA Étterem a kar épületén belül

 

13.30-15.30 óra SZEKCIÓÜLÉSEK I. (Győr, Liszt Ferenc u. 42.)

 

15.30-16.00 óra Kávészünet

 

16.00-18.00 óra SZEKCIÓÜLÉSEK II. (Győr, Liszt Ferenc u. 42.)

 

A konferencia végleges szekcióprogramja későbbi időpontban lesz elérhető.

 

Fontosabb határidők:

Az online regisztráció határideje: 2019. október 15.

Az előadás befogadása esetén a regisztrációs díj befizetésének határideje: 2019. november 8.

A kéziratok benyújtásának határideje: 2019. december 9.

 

Jelentkezéssel kapcsolatos információk:

A konferenciára szekcióelőadással lehet jelentkezni, amelynek időtartama 15 perc, ezt 5 perc vita követi. A szekciókba várunk oktatókat, kutatókat és PhD-hallgatókat a társintézményekből és a határon túli egyetemekről, kutatóintézetekből. A konferenciára tudományos tárgyú és módszertanú, önálló, új kutatási eredményeket tartalmazó előadásokat lehet benyújtani.

Az előadás befogadásának feltétele az alábbi követelményeknek megfelelő absztrakt beküldése:

  • minimum 500, maximum 800 leütés (karakter)
  • személytelen stílus
  • tanulmány célja, kérdésfelvetései, hipotézisei
  • az alkalmazott módszertan rövid ismertetése
  • a legfontosabb eredmények bemutatása
  • 5 db kulcsszó

A konferencia végleges szekciói a beérkezett absztraktok alapján lesznek kialakítva a szekcióvezetők ajánlásai alapján. A befogadásról vagy elutasításról minden jelentkezőt értesítünk a regisztráció során megadott email címen.

 

A konferencia szekciói:

  • A digitális forradalom, az innováció, a HR és a HR tanácsadás

  • Hagyományok és új trendek a közösségi művelődésben
  • Innovációs törekvések a gyógypedagógiai gyakorlatban
  • Kultúrák, nyelvek, kommunikáció
  • Kutatás és innováció a köznevelésben és a felsőoktatásban
  • Technológia, digitalizáció és mindennapi élet - az „okos lét” és az „okos tér" társadalmi vonatkozásai és innovációs aspektusai
  • Az okos járművek társadalmi-gazdasági hatásai
  • Digitális gazdaság és társadalom
  • Hallgatói szekció – egyéni kutatási témák

 

A részletes szekcióismertető a felhívás végén található.

 

Regisztrációs link

https://ak.sze.hu/xxiii-apaczai-napok-tudomanyos-konferencia-1

A jelentkezés határideje: 2019. október 15.

 

A konferencia végleges programjáról, a gyakorlati tudnivalókról elektronikus körlevélben tájékoztatjuk a regisztrált résztvevőket, illetve a konferencia honlapján frissítjük az információkat.

 

Regisztrációs díj

A konferencia regisztrációs díja 15.000 Ft. A regisztrációs díj magában foglalja az ebédet, a kávét és a frissítőket, a konferencia kiadványait, valamint a konferenciakötetben való megjelenés lehetőségét (ISBN számmal ellátott, lektorált, elektronikus tanulmánykötet).

Az alap vagy mesterszakos képzésen részt vevő nappalis vagy levelező hallgatók esetében a regisztrációs díj 7.500 Ft.

A Széchenyi István Egyetem dolgozóinak és hallgatónak ingyenes a részvétel.

 

A regisztrációs díj befizetésének határideje: 2019. november 8.

A regisztrációs díj befizetésével kapcsolatos részletes információk egy későbbi levélben lesznek megküldve.

A számlaigényt az elektronikus jelentkezési lapon a megfelelő helyen kérjük jelezni.

 

A kéziratok megjelentetésével kapcsolatos információk

A befogadott tanulmányok az Apáczai Csere János Kar által kiadott, lektorált, ISBN számmal ellátott elektronikus konferenciakötetben fognak megjelenni.

 

Befogadási feltételek

A benyújtott kéziratokat a lektori vélemények alapján a) vagy a megírt formában jelentetjük meg, b) vagy átírásra (kiegészítésre, rövidítésre, átstrukturálásra stb.) visszaküldjük, c) vagy elutasítjuk.

A tanulmány befogadásának feltételei:

  • a tanulmány a konferencián elhangzott témában, az előzetes absztraktban is jelzett tartalomról szól;
  • empirikus (esetleg elméleti) tanulmány;
  • a tanulmány a „bevezetés, módszertan, eredmények, következtetések” felépítésben jelenik meg;
  • a tanulmány címe tükrözi annak tartalmát;
  • a témát elhelyezi a nemzetközi és a magyar szakirodalomban;
  • szerepel kutatási kérdés, és a tanulmány azt válaszolja meg;
  • világosan le van írva a kutatás módszertana (pl. résztvevők vagy szövegek, elemzés módszere, mérőeszközök);
  • összefoglalja a főbb eredményeket (a kutatási kérdések tükrében, illetve a korábbi szakirodalommal összevetve);
  • utal a kutatás eredményeinek alkalmazhatóságára, hasznára;
  • formailag megfelel a szerkesztési útmutatónak.

Amennyiben a beküldött kézirat nem felel meg a fenti feltételeknek, elutasításra kerül.

 

A kéziratok benyújtásának határideje: 2019. december 9.

 

Formai követelmények

  • A kézirat minimum terjedelme: 20 000 karakter
  • A kézirat maximális terjedelme: 30 000 karakter

 

A kézirat külső formája

Minden oldalon 25 mm margó

A cím és alá új sorban, középre szedve következik a szerző neve, munkahelye, székhelye 14-es betűmérettel, félkövér betűvel szedve:

Cím cím cím

Kutató Béla, Munkahely Egyetem, Város

A törzsszöveget 12-es Times New Roman CE betűtípussal, szimpla sorközzel kell írni.

fejezetcím: számozott, 12-es Times New Roman CE betűtípus, félkövér betű, pl.:

1. Fejezet

1.1. Alfejezet

Kérjük, hogy kiemelésnél félkövér betűt alkalmazzanak.

Képeket, ábrákat, grafikonokat a dokumentumba beillesztve és külön fájlként is kérjük csatolni TIF vagy JPG formátumban.

 

A bibliográfia

A szövegbeli hivatkozás a következő: (Kövecses 2010), (Kövecses 2005: 43; Tolcsvai Nagy 2013: 67)

A tételeket a tanulmány végén lévő bibliográfia oldja fel, melynek elnevezésére az Irodalom szót használjuk.

Ezek felépítése a következő: név, évszám, cím, hely, kiadó.

A tételek sorrendjét az ábécé, egy néven belül a megjelenési sorrend határozza meg. A második sort 1 cm-rel behúzzuk. Pl.

  • könyv:

Kövecses Z. 2005. A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe. Budapest: Typotex.

Juhász J.–Szőke I.–O. Nagy G.–Kovalovszky M. (szerk.) 1985. Magyar Értelmező Kéziszótár. Budapest: Akadémiai Kiadó.

É. Kiss, K. 2002. The Syntax of Hungarian. Cambridge: Cambridge University Press.

Kripke, S. A. 1980. Naming and Necessity. Cambridge, Massachusetts: Harvard University Press.

  • könyvfejezet:

Katona I. 1998. Líra. In: Voigt V. (szerk.): A magyar folklór. Budapest: Osiris Kiadó, 356−399.

Lakoff, G. 1993. The contemporary theory of metaphor. In: Ortony, A. (ed.): Metaphor and Thought (2nd ed.). Cambridge: Cambridge University Press, 202–251.

  • folyóirat:

Tolcsvai Nagy G. 1999. Térjelölés a magyar nyelvben. Magyar Nyelv 95: 154–165.

Langacker, R. W. 1993. Reference-point constructions. Cognitive Linguistics 4(1): 1–38.

  • internetes dokumentum:

Ha a hivatkozott mű megjelent nyomtatásban, akkor a fentiek szerint hivatkozni.

Egyéb esetekben szerző, mű, bennfoglaló mű, link, letöltés ideje:

Szigetvári P. 2012. A kirelejzumát. Nyelv és Tudomány. http://www.nyest.hu/hirek/a-kirelejzumat (2015. 05. 15.)

  • levéltári-, kézirattári forráskiadványok:

Árpádkori új okmánytár I–XII. Közzé teszi Wenzel Gusztáv. Pest–Bp. 1860–1874. (a továbbiakban: ÁÚO), IV. 40.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), P 21 Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Családi fondok, levéltárak, A Barkóczy család iratai, A család által rendezett iratok (a továbbiakban: P 21), Nr. 184.

 

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL), O 56 Bírósági levéltárak, Kúriai levéltár, Királyi Kúria, Személyzeti, ügyviteli vegyes iratok 17241861. (a továbbiakban: O 56), 1/a cs.

A külföldi levéltári jelzetek esetében például: Österreichisches Staatsarchiv, Allgemeines Verwaltungsarchiv, Finanz- und Hofkammerarchiv, (a továbbiakban: ÖStA FHKA) - a rövidítések között nincs vessző.

 

A DL és DF számokat (ha négynél több számból állnak, hármasával kérjük tagolni, s minden esetben pontot kell tenni a végére. Például: DL 4356., DL 56 789., DF 234 567. DL és DF-re történő hivatkozás esetén szükségtelen megadni az eredeti levéltári fondot és az azon belüli jelzetet („régi jelzet”).

Oldalszámok után minden esetben kérünk pontot tenni, ha felsorolásban szerepel, akkor is. Például: Cat. font. I. 207., 591., II. 1148., III. 2634.

 

Részletes szekcióismertető

 

Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék

Szekció címe: Hagyományok és új trendek a közösségi művelődésben

Szekcióvezető: Vehrer Adél, egyetemi docens  vehrer.adel@sze.hu

A szekcióba az alábbi témakörökben várunk előadásokat:

  • A kultúra, mint érték, kulturális motivációk, az érték művelődéstörténeti beágyazottsága, a települési közösségeket megmozgató, értékfeltáró jó gyakorlatok és innovációk.
  • Kulturális gazdaságfejlesztés: a közösségi művelődés hogyan hasznosítja erőforrásait, miképpen állhat a kultúra a fenntartható gazdasági fellendülés szolgálatába.
  • A megtartó közösség, a közösségi lét, mint a mentális egészség alapja.
  • Helyi értékek és hagyományok.
  • Különböző művelődéstörténeti korszakokkal és emblematikus személyiségekkel kapcsolatos értékfeltárás.

 

Szekció címe: A digitális forradalom, az innováció, a HR és a HR tanácsadás

Szekcióvezető: Szretykó György, egyetemi docens  szretyko@sze.hu

A szekcióban az alábbi témakörökben várunk előadásokat:

  • A digitális forradalom, az innováció és az emberi erőforrás menedzsment egy-egy konkrét területének (emberi erőforrás tervezés, munkakör-és kompetenciaelemzés, toborzás, kiválasztás, teljesítményértékelés, javadalmazásmenedzsment, személyzetfejlesztés….stb.) összefüggései.
  • A digitális forradalom, a szervezetfejlesztés, a HR és a HR tanácsadás problémái.
  • A motiváció, a szervezeti elkötelezettség és a javadalmazásmenedzsment kérdései
  • A személyzetfejlesztés, a szervezeti tanulás, a tehetségmenedzsment és a tanulószervezetek
  • A digitális forradalom, a tanácsadás új területei, a tanácsadói kompetenciák változása és tanácsadói szervezetek menedzselése.

 

Gyógypedagógia Tanszék

Szekció: Innovációs törekvések a gyógypedagógiai gyakorlatban

Szekcióvezető: Jászi Éva, egyetemi docens jaszi.eva@ga.sze.hu

A szekcióba olyan elméleti és gyakorlati szakembereket, PhD hallgatókat várunk, akik a gyógypedagógia valamely területét feltáró kutatásukat, annak a gyakorlatban is hasznosítható eredményeit kívánják bemutatni. Várjuk a gyakorlatban tevékenykedő kollégákat, akik valamilyen új módszer, eljárás megalkotói vagy annak napi szintű alkalmazói, és ennek tapasztalatait szeretnék megosztani. Olyan előadásokat várunk, amelyek a gyógypedagógusok képzésének elméleti és gyakorlati területein is hasznosítható eredményekről adnak számot.

 

Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék

Szekció címe: Kultúrák, nyelvek, kommunikáció

Szekcióvezető: Dr. Tompos Anikó; tomposa@sze.hu

A szekcióba a nemzeti, illetve szervezeti kultúrákkal, az azokat meghatározó értékekkel és normákkal, vagy kommunikációjukkal kapcsolatos leíró, vagy összehasonlító jellegű előadásokat várunk, továbbá az idegen nyelvi tanár-és tanítóképzéshez, vagy az idegen nyelvű képzésekhez illeszkedő, a módszertant, helyes gyakorlatokat bemutató vagy elemző előadásokat.

 

Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszék

Szekció címe: Technológia, digitalizáció és mindennapi élet - az „okos lét” és az „okos tér" társadalmi vonatkozásai és innovációs aspektusai

Szekcióvezető: Tóth Péter, egyetemi docens ptoth@ga.sze.hu

A szekcióhoz olyan előadásokat és tanulmányokat várunk, amelyek a napjainkban egyre gyorsabb ütemben fejlődő okos technológiák, a digitális világ, valamint az okos terek, települések és közösségek szerveződésének mindennapi életünkre gyakorolt hatásait, a társas/társadalmi és a technológiai/technikai szféra egyre erősebb összefonódásait elemzik.

 

A Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolával közösen szervezett szekció:

Szekció címe: Az okos járművek társadalmi-gazdasági hatásai

Szekcióvezető: Rechnitzer János, egyetemi tanár rechnitzer.janos@sze.hu – Csizmadia Zoltán, egyetemi docens csizmadia.zoltan@sze.hu

A szekció célja az önvezető, okos járművek várható társadalmi és gazdasági hatásainak áttekintése, a legfontosabb kihívások és lehetőségek beazonosítása figyelembe véve a lokális, regionális térszerveződési összefüggéseket is.

 

Tanár- és Tanítóképző Tanszék, Természettudományi Tantárgy-pedagógiai Tanszék

Szekció: Kutatás és innováció a köznevelésben és a felsőoktatásban

Szekcióvezető: Benyák Anikó, egyetemi docens benyak.aniko@sze.hu

A szekcióba várunk a pedagógia és társtudományai képviseletében oktatók, kutatók, PhD-hallgatók előadásait, a különféle nevelési színtereken tevékenykedő szakemberek jó gyakorlatait bemutató prezentációkat, különös tekintettel a digitális kultúraváltás aktuális kérdéseire.

 

Digitális gazdaság és társadalom szekció

Szekcióvezető: Kovács Norbert, egyetemi docens kovacsn@sze.hu

A szekció a digitális gazdaság és társadalom témakörében, továbbá a Digitális Jólét Programmal összefüggésben releváns előadásoknak és szakmai eszmecserének kíván felületet biztosítani, továbbá a SZE-DJP Kiválósági Központ eredményeinek és jövőbeli céljainak bemutatására is lehetőséget biztosít. 

 

Hallgatói szekció

A szekcióba várjuk olyan BA vagy MA szakos hallgatók jelentkezését, akik TDK vagy OTDK főpróbaként szeretnének beszámolni kutatási témáikról a neveléstudomány, tanító- és tanárképzés, gyógypedagógia, szociológia és szociális tanulmányok, a nyelvtudomány és kommunikáció, a bölcsészettudomány, az andragógia, a közművelődés, illetve a humánerőforrás-fejlesztés és tanácsadás, valamint a természettudomány területén.

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00