Sajtótájékoztató a RESZETT program 2022-2024. évi eredményeiről
2024. december 9-én a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar LEGO Élménypedagógia termében tartották meg a Büchl Hungária Kft. tulajdonában lévő RESZETT program 3 éves fejlesztési időszakának záró sajtótájékoztatóját.
A rendezvényt dr. Pongrácz Attila egyetemi docens, a Kar dékánja nyitotta meg, köszöntve a résztvevőket. Beszédében hangsúlyozta az Apáczai-kar elkötelezettségét a fenntarthatósági programok és a STEAM képzések iránt, kiemelve, hogy a kar múltja és jelenlegi képzései alapján méltán tölthet be meghatározó szerepet ezen a területen.
Fotó: Nagy Gergely
Ezt követően Gyökeres Sándor, a Büchl Hungaria Kft. ügyvezetője az „Egy ötlettel előrébb!” jelmondat jegyében méltatta a RESZETT program fejlesztésében aktív szerepet vállalók munkáját. Kiemelte, hogy a RESZETT programon keresztül a jövő generáció felkészítése a körforgásos gazdaságban való aktív közreműködésre fontos szerepet játszik a vállalat fenntarthatósági szemléletformáló tevékenységében.
A RESZETT program eredményei
A hároméves program eredményeit elsőként Petzné dr. Tóth Szilvia, projektmenedzser mutatta be. Elmondta, hogy a 2022-ben indított RESZETT programban a körforgásos gazdálkodás és a robotika területeit összekapcsolva a H-Didakt Kft. által hazánkban képviselt, a Karon is oktatott és elérhető LEGO® Education oktatási rendszer módszertanára épülő tananyagot fejlesztettek ki a fenntarthatóságra nevelés terén. A LEGO eszközökkel támogatott, 4x2 órás foglalkozássorozat olyan témákra fókuszált, mint az ökológiai lábnyom, az elkülönített hulladékgyűjtés és -kezelés, az újrahasznosítás és a körforgásos gazdálkodás.
Fotó: Nagy Gergely
A projektben az egyetem több karának munkatársai is részt vettek, erősítve a karok közötti együttműködést. Sass Borbála, a kar volt hallgatója örömét fejezte ki, hogy a hallgatók is aktív szerepet kaptak a fejlesztésekben, részt vettek az ötletelésben és a teszt foglalkozások megtartásában, így betekintést nyerhettek egy projekt kialakításának teljes folyamatába. Sass Borbála, Keller Pál, Varga Fruzsina, Lengyel Klaudia, Sümeghi Lili, Veller Máté hallgatók ötleteikkel és később egyes foglalkozások megtartásával segítették a program eredményes megvalósítását. A foglalkozások pilot szakasza 2022-ben az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola 4.b osztályában kezdődött, melybe 2023-tól kezdve további iskolák is becsatlakoztak.
Ágota Bernadett, a Design Campus Kompetencia Központ operatív igazgatója az arculati elemek kialakításáról számolt be, amelyek a hallgatók közreműködésével készültek el. Az eredmények között szerepelt munkafüzet, társasjáték grafika és akadálypályák összeállítása, amelyek hozzájárulnak a program kreatív és gyakorlatias szemléltetéséhez. A tervezésben és kivitelezésben Bokodi Zsófia, Ludvai Kata, Szecsődi Zsófia, Tóth Antónia Laura kapcsolódtak be aktívabban, munkájukat a Design Campusról Ágota Bernadett mellett Kassai Ferenc mentorálta.
Dr. Lampert Bálint egyetemi adjunktus a program szemléletformáló tevékenységeit ismertette. Ezek közül a legfontosabbat a 4 foglalkozásból álló oktatócsomag győri és Győr környéki általános iskolai sikeres tesztelése jelentette. Emellett az oktatócsomag egyes kiemelt elemeit többféle formában is megismertették a program célközönségével, de nemcsak helyi iskolákban próbálták ki sikeresen, hanem a Győri Klíma Expón is bemutatták, ahol több száz diák vett részt a Büchl Hungária Kft. standjánál vezetett interaktív foglalkozásokon.
A program hatása és jövője
Reider József mesteroktató a hatékonyságmérések eredményeiről számolt be, amelyek igazolták, hogy a program jelentős változást hozott a résztvevők szemléletében. A foglalkozásokon résztvett diákok a belépő és kilépő kérdőívek elemzése alapján megértették, hogy a környezettudatos döntések rajtuk is múlnak, továbbá egyértelműbbé váltak számukra a hulladékgazdálkodással kapcsolatos folyamatok. Ilyen például a különböző anyagfajták útja, hogyan is lesz a hulladákból újra alapanyag, vagy éppen a hulladékpiramis. Az elért eredmények a program sikerét bizonyítják és alapot adnak a további fejlesztésekhez.
A sajtótájékoztató zárásaként Gyökeres Sándor és Kövecses Péter, az Enviro Partner Kft. – a program szakmai vezetője és üzemeltetője – ügyvezetője kisorsolták a program fejlesztési időszakában, a pilot foglalkozások során aktív intézmények közül a 2025. évi ajándék RESZETT foglalkozás nyertesét. A díjat a Háry László Általános Iskola Kajárpéci Tagiskolája nyerte el, amely nagy örömmel fogadta a lehetőséget.
Fotó: Nagy Gergely
A RESZETT program a jövőben is folytatódik. Gyökeres Sándor ígéretet tett arra, hogy a Büchl Hungária Kft. lehetőségeihez mérten továbbra is támogatni fogja a program minél szélesebb körű hozzáférhetőségét és annak továbbfejlesztését.
Galéria
Fotók: Nagy Gergely
További híradás:
Győr+ Média