Rajzok Budakesziről és Párizsból
Kohán Ferenc : Rajzok Párizsból és Budakesziről,
Győr, SZE Cziráki Kiállítótér 2024 április 19 – május 19.
Alig fél évvel legutóbbi, párizsi kiállítása után Kohán Ferenc ismét gazdag anyaggal jelentkezett, az érdeklődők nagy örömére. Győrben, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógia, Humán - és Társadalomtudományi Karán, a Cziráki Kiállítótérben huszonkilenc szénrajzot és akvarellt tekinthet meg a közönség. Az ünnepélyes megnyitó házigazdája Balogh István festőművész, tanár, a galéria vezetője volt. Először Petzné Dr. Tóth Szilvia dékánhelyettes asszony szólt a vendégekhez, majd Röhrig Eszter bemutatta és méltatta Kohán Ferenc alkotói világát.
A művészi látvány első pillantásra könnyen befogadható. A párizsi Mouffetard utca egyik régi házának padlásterében, az ablakon beömlő napfényben ülve kedvező alkalom kínálkozott az elmélyülésre, Rozsdás locsolókanna, cserépkorsók, csorba tányérok, elszáradt gyömölcsök, szölöcsutka sejlik fel az itt festett és szénnel rajzolt csendéleteken. A hétköznapi világ határai elmosódnak és mint a kíváncsi gyerekek, szinte magunktól lépünk át egy titokzatos és félelmetes dimenzióba. Láthatalan szálon kés lebeg. Damoklész kardja lehet? Nem a sors, nem a végzet, hanem e pillanatnyi, saját életünk törékenységét, fájdalmas bizonytalanságát véljük felfedezni a rajzokon és akvarelleken.
Néhány alkotáson első pillantásra azt hisszük, repedéseket látunk a falon vagy talán szétszakadozott pókháló leng előttünk. Aztán, ahogy nézzük tovább a finom vonalakat, rájövünk, hogy kizsigerelt szőlőfürtből maradt száraz csutkát látunk. Gondolhatjuk azt is, hogy a testünkben futó idegszálak, az ingerek villámgyors, eleven receptorai, egy anatómiai atlasz apró részlete, maga az élet uralja a kompozíciót. A művész nem a középpont felé vonz, képei nem terelik a tekintetet az úgynevezett lényegre. Ellenkezőleg. Magunkra hagy bennünket a látvánnyal,
A budakeszi erdőben is meditatív képek fogantak. Eldobott tárgyak, rozsdás roncsok feketéllnek, amelyeket a föld nem fogad be, de a fényfoltok és az árnyékok játéka némelyik képen oldja a földhöz kötöttségünket. Más rajzokon kapaszkodókat is találunk a remélt, esszenciális létezés felé: itt – ott rozoga lépcsők, létrák állnak a semminek támasztva.
Kohán Ferenc nem kérdez és nem ad válaszokat. A hétköznapiság mezsgyéjéről borzongató érzékenységgel vezet vissza abba az univerzumba, amelyből vétettünk.
Rőhrig Eszter