2024. április 23-án a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar Művészeti Szakkollégium Irodalmi Tagozatának és az Apáczai Kar Könyvtárának 3. közös rendezvényén az Irodalmi Tagozat hallgatói – Szabó Georgina, Sowerby Leonnie, Patkó Tímea Virág, Juhász Robin, Busa Hanna, Csenger Orsolya, Boda Bianka – mutatkoztak be saját (lírai, illetve prózai) alkotásaikkal. Az irodalmi estet ukulelével kísért ének is színesítette – szintén az Irodalmi Tagozat hallgatóinak (Fekete Sára Ágnesnek és Boda Biankának) az előadásában. Az Irodalmi Tagozat és a műhelymunka vezetője: Dr. Kurucz Anikó. A zenés-irodalmi est kötetlen beszélgetéssel zárult. Az est megszervezésében nyújtott segítségéért hálás köszönet illeti Perjés Dorottyát.

Részlet a megnyitó előadásból:

„A kapcsolódási és áttűnési pontok számosak – mint mindenhol, ahol művészi tevékenységről van szó: többen a jelenlevő alkotók közül versmondók és/vagy színjátszók, de van, aki rajzol is (Csenger Orsi, aki a plakátot is készítette), tehát a képzőművészet és az irodalom találkozása is megtörténik, mint oly sokszor a művészet dimenzióinak természetes egymásra hatásakor.

Az alkotás, a létrehozás öröme (creatio ex nihilo) mindenkinek a sajátja itt, ebben a körben. Egy műhelyként működő közösségben ezen túl pedig elemi és evidens tapasztalat kell, hogy legyen a kritikára való nyitottság, az önreflexió, annak belátása és tudata, hogy még nem vagyunk készen…

Egymás csiszolása, inspirálódás a másik nyelv által, tapasztalatcsere.

Egy-egy szöveg nyelvi megalkotottságára való reflektálás csak úgy lehet teljes, ha a produktív/létrehozó folyamatot komplementer módon kiegészíti a receptív folyamat, a befogadás aktusa, vagyis az olvasás. Olvasás és az olvasás által közvetített világ- és nyelvszemléletek ízlelgetése és tanulmányozása nélkül nincsen írás.

Gúzsba kötve táncolni: ezt Kosztolányi mondta a műfordításról. Egészen pontosan így fogalmaz: „Műfordítani mégis annyi, mint gúzsba kötötten táncolni.” Ez igaz a költészetre is, a megmunkálás alkímiájára. Az irodalom – és egyáltalán a művészet – sosem független a formától, és itt nem a forma öncélúságáról van szó, hanem a testet adás visszavonhatatlan és végérvényes öröméről és kínjáról. A nyelv művészete azt is jelenti: szóhoz juttatni, szóra bírni a létezést hol feszesebb – hol szabadabb formában. Ez sosem járulékos vagy esetleges történés, hanem döntések és optikák megválasztásának kérdése. Ezt tanuljuk, ezt tanulnánk.

A tehetséggondozás mint közös ügy természetes alapvetés, meggyőződés sokunk számára a Karon.

Az időnk (a foglalkozásokon) mindig kevés, s megtapasztaltuk, számtalan dologról lehet beszélgetni egy-egy szöveg kapcsán: bizonyos retorikai alakzatok és szóképek elemzésétől olykor tudománytörténeti események megvitatásáig jutottunk el.

Hosszú távon célunk: a komolyan vett szövegmunkán, mélyreható analízisen keresztül olyan kritikai közeget teremteni, amely az önértésnek, a világértésnek, s egyáltalán önmagunk újra fogalmazásának természetes színtere."

Galéria

Dr. Kurucz Anikó