A pedagógia élmény! címmel rendezték meg az idei Tanítók Napját
Élmény a pedagógiában – A pedagógia élmény! címmel rendezték meg az idei Tanítók Napját az egyetem Apáczai-karán. A rendezvényre több mint száz tanító és óvónő érkezett az oktatási intézményekből.
Megnyitó beszédében dr. Pongrácz Attila dékán elmondta: „Az a példamutatás, amit a tanítók az elmúlt évszázadokban mutattak, számunkra kötelesség. Azon dolgozunk itt a karon immár 246. éve, hogy a tanítóság továbbra is olyan megbecsültségnek örvendjen, ami segíti a következő generáció fejlesztését, a tehetség kibontakozását. Jó látni azokat a pedagógusokat, akik már több évtizede vannak a pályán és még ma is lelkesek, szeretettel, odafigyeléssel végzik a munkájukat.” – hangsúlyozta, majd Anselm Grünt idézte: „A tanítás azt jelenti, hogy kedvet ébresztünk másokban saját képességeik kibontakoztatására és a közösség szolgálatára”.
Köszöntötte a megjelenteket Kövecsesné dr. Gősi Viktória egyetemi docens, a Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat-magyarországi Tagozatának elnöke. „Értékvesztett világunkban a jó tanító világítótoronyként utat mutat. Eligazodást ad a világban a gyermekeknek és a családoknak.” – mondta. Szólt arról is, hogy 2013 óta rendezik meg az Apáczai Módszertani Délutánokat azzal a céllal, hogy különböző pedagógiai, pszichológiai, szakmódszertani témák megtárgyalása során a leendő tanítók, gyógypedagógusok és a köznevelésben dolgozó gyakorló kollégák találkozzanak. Ezzel szeretnék közel hozni egymáshoz a pedagógiai elméletet és a gyakorlatot. A mai nap mottója az élmény. A digitális világban ugyanis különösen fontos visszavezetni a közösségeket a tapasztalati tanuláshoz, az együttműködéshez, a kreatív, alkotó problémamegoldáshoz az értékközvetítésen és a nevelésen keresztül.
A teljes cikk a Győr+ felületén megtekinthető.