Pályaorientációs foglalkozás

„Nincs egyéb dics s érdem, mint az önérzet,

s a mások művelődése s boldogsága előmozdítása

s emelése tudatából eredő beljutalom.”

(Bolyai János)

 

A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar Kasztner Janka Iskolatörténeti Gyűjteményében pályaorientációs foglalkozás került megszervezésre.

A foglalkozás 2022. 09. 29-én a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium 10. osztályának részvételével valósult meg.

A rendezvényen pedagógusképzésünk múltjának megismerése, s korábbi korszakok taneszközeinek bemutatása, valamint karunk jelenlegi képzéseinek számbavétele mellett Bolyai János születésének 120. évfordulójáról is megemlékeztünk.

A gimnázium tanulói nagy nyitottsággal, érdeklődéssel ismerték meg gyűjteményünk  nevelési-oktatási múltjának értékeit, s vettek részt aktívan azokban az interaktív feladatokban, melyek a matematika tanulása-tanítása korábbi nevelési időszakának taneszközeit jelentették.

Az iskolamúzeumunk épületének berendezési tárgyai, emlékei, relikviái méltó, autentikus atmoszférát teremtettek letűnt korok iskolai mindennapjainak megismeréséhez, a nagy elődök példaképként való megjelenítéséhez.

Petzné Dr. Tóth Szilvia – Dr. Gróz Andrea

20220929_094243.jpg20220929_100119.jpg

20220929_101142.jpg20220929_102130.jpg

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00