Összetartozás koncert Bécsben

Az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége – Kaláka Klub elnökének, Wurst Erzsébetnek a meghívására a Széchenyi Egyetem Apáczai Csere János Kar képviseletében egy 40 fős – oktatókból, munkatársakból és hallgatókból álló – csoport vett részt 2021. szeptember 16-án, a bécsi Akzent Színházban tartott Kormorán koncerten.

A rendezvény az Összetartozás-emlékév alkalmából valósult meg. A Kar vezetése – élén dr. Pongrácz Attila dékánnal – hosszabb ideje jó kapcsolatot ápol Elnök Asszonnyal, így már sokadik alkalommal volt lehetőség az általa irányított szervezet programjain megjelenni az intézmény tanárainak és diákjainak. A koncertet megelőző órákat is tartalmasan töltötte a társaság az osztrák fővárosban. Egyesek a Szépművészeti Múzeumot keresték fel, mások a Sigmund Freud Múzeumot látogatták meg, megint mások a Tenger Házának látványosságait járták körbe.

Az Összetartozás koncert fővédnöke – jelezve a program fontosságát – Kövér László, a Magyar Parlament elnöke volt. A köszöntőt Potápi Árpád János államtitkár (Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság) és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója mondta. Beszédeikben örömmel konstatálták, hogy a szép számú hallgatóság a helyszínen is megjeleníti a nemzeti összetartozást, hiszen az anyaország mellett többen érkeztek a Kárpát-medence számos magyarlakta régiójából is. Egyúttal a zene, az ének, a tánc szerepét hangsúlyozták a nemzeti identitás formálásában, a magyarságtudat megélésében.

A színvonalas koncert örökre szóló, nem csak zenei élményt jelentett. A Kormorán együttes filmekből is ismert dalai – pl. Ki szívét osztja szét, Kell még egy szó – mellett megzenésített versek – pl. Nemzeti Dal – is felcsendültek. Rendkívül felemelő és magasztos volt, ahogy a koncert végén a Mi Atyánkot, a Himnuszt és a Székely Himnuszt együtt énekelte az egész színházterem.

A program teljes mértékben megvalósította vágyott célját, hiszen minden jelenlevő identitásában megerősödve, magyarságára büszkén, a nemzeti összetartozás erejét megtapasztalva távozott.

 

Bécs 20210916 image18.jpeg.jpg

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00