Negyven év után újra együtt - Találkozott az 1986-ban végzett tanító–könyvtár szakos évfolyam
Találkozott az 1986-ban végzett tanító–könyvtár szakos évfolyam
Megható és örömteli találkozóra került sor 2026. július 4-én, amikor az 1986-ban az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola tanító–könyvtár szakán végzett 24 fős csoport ismét összegyűlt, hogy közösen ünnepelje diplomájuk megszerzésének 40. évfordulóját

A családias hangulatú jubileumi rendezvény az egykori alma mater falai között kezdődött.
A résztvevőket a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának dísztermében Takács Miklós, a Dékáni Hivatal szakértője köszöntötte. Ünnepi szavaiban felidézte az intézmény múltját és jelentőségét, valamint tolmácsolta Dr. Pongrácz Attila dékán úr, tanszékvezető, egyetemi docens üdvözletét és jókívánságait.
Külön örömet jelentett a résztvevők számára, hogy elfogadta meghívásukat egykori oktatójuk, Dr. Unti Mária ny. főiskolai docens is, akinek jelenléte még emlékezetesebbé tette az ünnepi alkalmat.
.jpg)
A találkozó ezt követően a 111-es Apáczai Emlékteremben folytatódott, ahol a régi évfolyamtársak kötetlen beszélgetések során idézték fel főiskolás éveik legkedvesebb emlékeit, közös élményeiket, valamint megosztották egymással az elmúlt négy évtized fontosabb eseményeit, sikereit és életútjuk meghatározó állomásait.
A délutáni program a Famulus Hotel Pódium Éttermében folytatódott, ahol a jó hangulatú beszélgetések és a közös emlékidézés tovább erősítette a régi barátságokat.
A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának, amiért lehetőséget biztosított arra, hogy az egykori hallgatók ismét beléphessenek az alma mater épületébe.
.jpg)
Külön köszönetüket fejezik ki Dr. Pongrácz Attila dékán úrnak a találkozó támogatásáért, valamint Takács Miklósnak, a Dékáni Hivatal szakértőjének az ünnepi köszöntőért és a szívélyes fogadtatásért.
Győr, 2026. július 4.
Gasparek Ildikó
egykori hallgató, a találkozó szervezője
.webp)


