A Művészeti Szakkollégium bemutatkozása

Művészeti Szakkollégium_Jelentkezési űrlap

A Szakkollégium az AK művészeti neveléshez kötődő képzéseiben résztvevő hallgatókra koncentrálva alakult meg 2011-ben, 2022 nyarától pedig a szakkollégiumi kurzusok szervezése és megvalósítása a Művészeti Kar (MUK) szakmai iránymutatásával és az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar (AK) oktatóinak közreműködésével valósul meg. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Szakkollégiuma az Egyetem hallgatóinak szellemi és közösségi, kritikai és értékközvetítő műhelyeként működik, melynek célja a művészetekben (vizuális művészetek, építőművészet, iparművészet és tervezőművészet, képzőművészet, fotóművészet, zeneművészet, irodalom, színházművészet, táncművészet és művészetelmélet) jártas szakemberek igényes képzése, tehetséggondozása.  A Szakkollégium szervezetileg a SZE-hez tartozik, 2022 nyara óta konkrétan a Művészeti Karhoz, de a Szakkollégium tagja lehet az Egyetem bármely karának hallgatója. A Szakkollégium nyolc tagozattal működik 2022 augusztusától. A jelentkezési űrlapon már meg kell jelölni, hogy a jelentkező mely tagozatba szeretné a felvételét kérni. A különböző tagozatok oktatói a MUK és az AK oktatói közül kerülnek ki.

Tagozatok:

- Istvánffy Benedek Régizenei Tagozat

- Kortárs Zenei Tagozat

- Építőművészeti Tagozat

- Iparművészeti- és tervezőművészeti Tagozat

- Képzőművészeti és fotóművészeti Tagozat

- Művészetelméleti Tagozat

- Irodalmi Tagozat

- Színház- és táncművészeti Tagozat

A Szakkollégium célja:

  1. a tagjai sorába felvett – elsősorban művészeti tevékenységgel foglalkozó – egyetemi hallgatók tehetséggondozása tanulmányaiknak hivatalos kereteken túli támogatása révén,
  2. olyan közösség létrehozása és fenntartása, amely a tagjait a folyamatos önképzés, az intellektuális nyitottság, a kritikai gondolkodás és a tradicionális értelmiségi értékeken alapuló cselekvés felé orientálja,
  3. kiemelt feladatának tekinti a társadalmi felelősségvállalás eszményének közvetítését.

A Szakkollégium alkotóműhelyei és kiállítóterei a SZE MUK-on és AK-n működnek, a zeneművész hallgatók programjainak megvalósulását pedig többnyire az Egyetemi Hangversenyterem biztosítja. A programok és kurzusok jellegéből adódóan a város kulturális intézményei is alkalmanként szerepet vállalnak az események lebonyolításában. Az egyetemi könyvtár, illetve a SZE AK és MUK könyvtárai is segítséget nyújtanak a Szakkollégium munkájához (rendezvényhelyszínként, kutatóhelyként).

A Művészeti Kar honlapján hamarosan új felületen lesz látható a Művészeti Szakkollégium tevékenysége.


Dr. habil. Horváth Nóra

filozófus, egyetemi docens

programigazgató

Események