Mentális akadályverseny

tanulmányi verseny_1.jpg

2022. november 23. szerda délután több csapatnyi, lelkes középiskolás töltötte meg az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar épületét. A csaknem harminc diák azért érkezett Karunkra, hogy részt vegyen a Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék szervezésében megvalósuló „Mentális akadályversenyen”.

tanulmányi verseny_2.jpg

A program iránti nagy érdeklődést mutatja, hogy hat győri középiskolából is érkeztek tanulók: az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum, a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium valamint a Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium csapatai is képviseltették magukat a tanulmányi versenyen.

A fiatalok egy izgalmas nyomozásban vettek részt, mely során a tudásukra, a problémamegoldó képességükre és a kreativitásukra egyaránt szükség volt. Az ifjú nyomozók különféle műveltségterületekhez kötődő kérdéseket válaszoltak meg, valamint felderítették az Apáczai Kar épületét, hogy minél több nyomot gyűjtsenek össze a rejtélyes eset megoldásához. A feladatok elvégzéséhez egy óra állt a csapatok rendelkezésére.

A tanulók leleményességének és gyorsaságának köszönhetően a Lukács iskola csapata ért elsőként célba, ám minden résztvevőt megillet az elismerés. A programmal kapcsolatban pozitív visszajelzések érkeztek diákoktól és kísérőtanároktól egyaránt, így annak még biztosan lesz folytatása!

tanulmányi verseny_3.jpg

 

Szervezők:

Dr. Boldizsár Boglárka

Dr. Nádai Julianna

Dr. Pátkainé Bende Anna