Második alkalommal rendezték meg a Kortárs Pikniket az Apáczai-karon
2026. május 5-én második alkalommal került megrendezésre a Kortárs Piknik az Apáczai-kar udvarán, a parkoló melletti fás területen. A reggel 8:30-tól 12-ig tartó közösségi programhoz számos hallgató és oktató csatlakozott.
A rendezvény célja az volt, hogy a vizsgaidőszak előtt lehetőséget teremtsen egy kötetlen, beszélgetős, közösségi együttlétre, ahol a résztvevők egy rövid időre kiszakadhatnak a mindennapi egyetemi terhelésből.
A program során palacsintasütéssel, zsíros kenyérrel, limonádéval és kávéval várták az érdeklődőket a szervezők, akik emellett szabadtéri játékokkal és közösségi aktivitásokkal is színesítették a délelőttöt. A Hallgatói Önkormányzat munkatársai tanulmányi ügyekkel kapcsolatos információkkal segítették a résztvevőket.

A rendezvényt a Kortárssegítő kurzus hallgatói szervezték szociálpedagógia, gyógypedagógia, szociológia szakokról. Az esemény szervezésében nemzetközi hallgató is részt vett.
A szervezők külön köszönetüket fejezik ki a Széchenyi István Egyetem Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének, amely kiemelt támogatóként segítette a program megvalósítását és az alapanyagok biztosítását.
A nagy érdeklődésre és pozitív visszajelzésekre való tekintettel a szervezők a jövőben is szeretnék folytatni a Kortárs Piknik hagyományát.
Csillag Attila
mesteroktató
.webp)


