Látogatás a Magyar Állami Operaházban 2026. május 12-én

2026. május 12-én a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógia, Humán- és Társadalomtudományi Karának képviseletében közel harmincfős győri oktató és hallgató csoporttal látogattunk el a Magyar Állami Operaházba, ahol Mozart Don Giovanni című operáját néztük meg egy egészen különleges, modern feldolgozásban.
 
696698003_3029570257238627_5658942507008548052_n.jpg
 
Ez az előadás nem a megszokott, klasszikus Don Giovanni-világot tárta elénk. A történetet egy sötét, nyugtalanító erdőbe helyezi, ahol a csábítás, a hatalommal való visszaélés, a bűn, a megátalkodottság és a bukás már nem csupán operai fordulatok, hanem nagyon is mai, erősen értelmezhető emberi és társadalmi kérdések.
 
Don Giovanni itt nem romantikus kalandor, hanem egy olyan ember, aki végig azt hiszi, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok. Mozart zenéje pedig ebben a modern közegben is pontosan ugyanazt üzeni: a valóság előbb-utóbb belép az ajtón.
 
Külön érdekesség, hogy ezt a rendezést a világon most hatodik helyszínként Budapesten játszák, többek között Salzburg és Amszterdam után. A produkció Claus Guth rendező nevéhez kötődik, a látvány- és jelmezvilág Christian Schmidt munkája. A sötét erdei környezet, a lebegő, nyugtalanító képi világ és a szereplők pszichológiai mélysége egészen új értelmezési keretet adott Mozart egyik legismertebb operájának.
 
Az Operaház önmagában is lenyűgöző élmény. A 2022-ben befejezett teljes körű felújítás után a budapesti Operaház méltán tekinthető Európa egyik legszebb dalszínházának. A körülbelül 1.000 fős nézőtér, az évente mintegy 300 opera- és balettelőadás, a közel 300.000 (!) néző, valamint a vezetett épületbejárásokra érkező további 80.000 látogató mind azt mutatja: ez az intézmény nemcsak építészeti kincs, hanem élő, működő, telt házas kulturális központ.
 
Nagyon szépen köszönjük Ókovács Szilveszter főigazgató úrnak, hogy fogadta az Apáczai-kar küldöttségét, és külön köszönjük azt a rövid, értelmező betekintést is, amelyet az előadás előtt kaptunk. Bízunk benne, hogy a Széchenyi István Egyetem és a Magyar Állami Operaház között hosszabb távon is kialakulhat egy olyan együttműködés, amelynek keretében hallgatói csoportok rendszeresen érkezhetnek Budapestre, mert egy ilyen látogatás nemcsak kulturális program, hanem közösségi élmény, szemléletformálás, találkozás a magyar és az európai kultúra egyik legmagasabb szintű intézményével.
 
698494369_3029570697238583_3687078721972890965_n.jpg 699416510_3029570950571891_4803120930390532687_n.jpg
 
Köszönöm a közös szervezést Zsolnay Janka mesteroktatónak, a támogatást pedig Dr. habil. Vehrer Adél szakfelelős asszonynak és Dr. Pongrácz Attila dékán úrnak!
 
Egy remek este volt, ahol Mozart, az Operaház és a győri egyetemi közösség nagyon szépen találkozott egymással.
 
 
Tallós Balázs
közösségszervezés szakos hallgató

Események