Kövecsesné Dr. Gősi Viktória könyvbemutatója 2023. május 16-án

2.képp.jpg

Kövecsesné Gősi Viktória: Tanítás-tanulás a digitális korban -
Kihívások és módszertani megoldások

Kövecsesné dr. Gősi Viktória, Tanítás-tanulás a digitális korban - Kihívások és módszertani megoldások címmel megjelent gyakorlatorientált módszertani könyvének bemutatása a Széchenyi István Egyetem Módszertani, Digitális és Tanárképzési Főigazgatóság szervezésében valósult meg 2023.05.16-án az Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának dísztermében.

A bemutatót Dr. Benyák Anikó, oktatási dékánhelyettes nyitotta meg köszöntőjével, melyben megismerhettük Viktória szakmai útját, az általa elért eredményeket, és dékánhelyettes asszony tolmácsolásában a hallgatók tanárnőhöz fűződő gondolatait is, melyek mind azt mutatták, hogy a könyv szerzője oktatói munkáját egyben hivatásának is tekinti. Lelkiismeretessége, kedvessége és nyitottsága mellett óriási szakmai tudással rendelkezik, melyet mindig hitelesen ad át hallgatóinak, akiket folyamatosan támogat és ösztönöz, ők pedig követendő példaként néznek fel rá.

A könyvet egy kötetlen beszélgetés keretein belül ismerhettük meg, ahol az író egykori tanárával és példaképével, L. Stipkovits Erika szakpszichológus-pszichoterapeutával, a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatójával beszélgetett. 

A tartalmas beszélgetés által ízelítőt kaptunk a könyvben megjelenő, elméletekkel megalapozott, ugyanakkor gyakorlatorientált, a pedagógiai szakmai munkába azonnal beépíthető tudástárból, eszközökből, módszerekből.

A bemutató során betekintést nyertünk Viktória sokéves tapasztalataival színezve a digitális generáció alapvető jellemzőibe, tanulási szokásaiba. Megismertük az ezt támogató különböző tanulási-tanítási módszereket, többek között a kooperatív technikák és a projektmódszer alkalmazási lehetőségeit, a mesék személyiségfejlesztésben megjelenő szerepét.

Elsőkézből hallhattunk a könyv megírása iránti motivációról, az alkotási folyamat örömeiről és nehézségeiről, a szerző jövőbeli terveiről. A bemutatót követően a résztvevőknek lehetőségük volt beszélgetni az íróval és L. Stipkovits Erikával egyaránt.

Útravalóként a sok szívhez szóló gondolat mellett egy-egy csomag virágmagot is magukkal vihettek a résztvevők, mely a fenntarthatóság jegyében a pedagógus pálya szimbólumaként jelent meg, hiszen amit igazán szeretünk, arra vigyázunk, amit igazán szeretünk, arról gondoskodunk. Így válik egy apró magból csodás virág, egy gyermekből pedig sikeres felnőtt.

1. kép.jpeg

3. kép.jpg

343964418_595311312560839_5674099173157426552_n.jpg

 

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00