Kitüntetésben részesültek a XXXI. Akadémiai napon
Az Akadémiai Nap minden évben a Széchenyi István Egyetem legrangosabb ünnepsége melyet névadója, gróf Széchenyi István születésének évfordulója alkalmából rendeznek meg.
2024. november 22-i rendezvényen doktorokat avattak és rangos elismeréseket adtak át azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez.
"Intézményünk ereje abban az egyedülálló közösségben rejlik, amit valamennyi díjazottunk kimagaslóan értékes tevékenységével példáz. Mindez lehetővé teszi, hogy magas színvonalú képzésekkel, kutatásokkal, innovációkkal erősítsük a térség versenyképességét"– fogalmazott köszöntőjében prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi-egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese.
Dr. Pongrácz Attila dékán gratulált a Apáczai-kar díjazott oktatóinak, szakmai partnereinek:
Dr. Benyák Anikó egyetemi docens, Neveléstudományi és Pszichológia Tanszék tanszékvezetője, oktatási dékánhelyettes Pro Educatione díjat vett át.
Dr. Benyák Anikó kíváló oktatója a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán-és Társadalomtudományi Karnak 2000-től.
Az Egyetemi Oktatási Bizottság tagjaként hatékonyan és innovatívan támogatja a kari oktatásszervezési feladatokat.
Részt vesz szakindítási anyagok kidolgozásában, mintatantervek átdolgozásában.
Képzésfejlesztéssel és hallgatói mentorálással kapcsolatos projektek aktív támogatója.
Dr. Nagy Adél, a Győri Tankerületi Központ igazgatója Pro Universitate díj kitüntetésben részesült.
Dr. Nagy Adél évtizedek óta szorosan kapcsolódik a Széchenyi István Egyetemhez. Az Apáczai-karon szerezte a tanító szakos diplomáját és értékes tapasztalatokat szerzett pedagógusként. Folyamatosan fejlesztette magát és 2015-ben Egyetemünkön jogász végzettséget szerzett, valamint bekapcsolódott a tanügyigazgatási munkába is. 2021. április 1-től tölti be a Győri Tankerületi Központ igazgatói posztját. Hatékonyan szervezi a Tankerülethez tartozó iskolák pedagógusainak fejlesztését és a fizikai valamint a digitális infrasruktura színvonalának növelését. Lelkiismeretes, hatékony és innovatív intézményvezetői munkájával eredményesen szervezi a győri tankerület pedagógiai és oktatási tevékenységét, amelyhez kiemelt partnerként tekint a Széchenyi István Egyetem, azonbelül is az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar és Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központ oktatóira és szakembereire.
Kozma Szabolcs, a Gyógypedagógia Tanszék óraadója címzetes mesteroktató kinevezést vett át.
Kozma Szabolcs óraadó kollégánk gyógypedagógusként hosszú évek óta aktív résztvevője és meghatározó szereplője a gyógypedagógia alapképzésnek. Gyakorlati tapasztalatait folyamatosan átadja hallgatóinknak, rendszeresen tart szakmai előadásokat külföldi szakintézményekben, valamint közös programok szervezésében is jeleskedik (Tehetségnap).
Szunyogh Ferenc, az Egyetem nyugalmazott oktatója, grafikus művész az Irányító Testületi Elismerő Oklevél arany fokozatában részesült.
További híradások:
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2024/11/akademiai-nap-egyetem