Aktuális
Tudásmenedzsment folyóirat: PÁLYAMOTIVÁCIÓ ÉS KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A GYŐRI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS SZAKON
A Tudásmenedzsment folyóirat legfrissebb számában megjelent Kalmár Brigitta és Tirner Daniella harmadéves közösségszervezés szakos hallgatók kutatásának összegzése PÁLYAMOTIVÁCIÓ ÉS KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS A GYŐRI KÖZÖSSÉGSZERVEZÉS SZAKON címmel. A kutatás dr. Vehrer Adél szakfelelős vezetésével valósult meg.
Pályázati felhívás: Innovációk a fenntartható építésgazdaságban
A Greenology Zöldinnováció Fenntarthatósági Tudásközpont „Innovációk a fenntartható építésgazdaságban” címmel pályázatot hirdet egyetemi és doktori képzésben részt vevő hallgatók számára.
Országos és kari matematikaverseny 2021
2021. november 12-14. között Vácon rendezték a XXIX. Országos Szendrei János Matematika Versenyt, melyen a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának 3 tanító szakos hallgatója vett részt. A hosszú múltra visszatekintő megmérettetés csapatverseny, ahol maximum négy főből álló csapatok versenyezhetnek az ország tanítóképző intézményeiből, de egyéni helyezéseket is kiosztanak. Idén az Apáczai Kar csapata (Pintér Stefánia, Pakucs Dóra, Szarka Gábor) harmadik helyezést ért el, míg Pintér Stefánia egyéni hatodik hellyel is büszkélkedhet. Felkészítő tanáruk Petzné dr. Tóth Szilvia, a Természettudományi Tantárgy-pedagógiai Tanszék adjunktusa.
Szívből gratulálunk az eredményekhez és további sok sikert a tanulmányaik és pályájuk során!