Online pedagógiai portfólióvédés a Diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító pedagógusoknak

dfvdgfgtgt.jpg

cikk elejére.jpg

Online pedagógiai portfólióvédés

A Diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító pedagógusok

két féléves szakirányú továbbképzésén

 

Május elején online portfólióvédés keretén belül számoltak be eddigi eredményeikről, a képzés során megszerzett tudásukról, tapasztalataikról hallgatóink a Diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító szakember szakirányú továbbképzési szak keretében a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán.

A szakirányú továbbképzésen az első félév során egy héten keresztül jelenléti formában, a második félévben az egyetem által erre a célra létrehozott szelearning online távoktatási felületen részben önálló haladással, részben online műhelymunkák során valósult meg a képzés, melynek záróvizsgájára májusban került sor. Igazodva a világ minden tájáról csatlakozó hallgatók igényeihez, két alkalommal és eltérő időpontokban valósult meg a vizsga online formában. Összesen 24 lelkes kolléga mutatta be szakmai munkáját.

dfvdgfgtgt.jpg

A vizsgabizottság: Kövecsesné Dr. Gősi Viktória, Balogh- Pécsi Anett, Dr. Lampert Bálint az online portfólióvédésen

 

A képzés szakfelelőse Kövecsesné dr. Gősi Viktória egyetemi docens asszony elmondta, a védés során a hallgatók bemutató portfólió keretében online platformon prezentálták a félévek során elkészített munkáikból összeállított munkát,  melynek segítségével a tanulási folyamat egészét dokumentálhatjuk, hiszen egy célirányos gyűjteményről van szó, amely bemutatja a készítő erőfeszítéseit, eredményeit és fejlődését a különböző kompetencia területeken.

355.jpg

Zombory Anikó, a képzés egyik hallgatója prezentál

A diaszpóra hétvégi magyar iskoláiban tanító pedagógusok által összeállított portfólió tartalmazta többek között a komplex fenntarthatósági projekt, a differenciált óraterv, a kooperatív módszerekkel kidolgozott foglalkozásvázlat, illetve a tematikus tervek illusztrált leírásait, ezenkívül helyet kapott benne a képzésre való reflektálás is, hiszen a tanulmányokkal kapcsolatos tapasztalatok megosztása, a saját szakmai fejlődésre vonatkozó reflexiók szintén fontos elemei a portfóliónak, mely a fejlesztő értékelés egyik eszköze.

115.jpg

Az online portfólióvédés néhány résztvevője és oktatói

A képzésben oktató kollégáimmal közösen arra törekszünk, hogy a mindennapi tanítási gyakorlatban jól használható tudást nyújtsunk a hallgatók számára; olyan képzést, amely pedagógiailag releváns témák feldolgozásával segíti a hétvégi magyar iskolákban tanító pedagógusok munkáját annak érdekében, hogy a gyorsan változó világunkban mégis tartós és hatékonyan alkalmazható tudást szerezzenek, mely szemléletet az értékelés során is igyekszünk érvényesíteni.

Összeállította: Balogh-Pécsi Anett

egyetemi tanársegéd

portfólióvédés6.JPG

portfólióvédés2.JPG

portfólióvédés3.JPG

 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00