Nemzetközi tudományos és módszertani konferencia, Kolomna

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Karának 13 tanító és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója, és három oktatója (Dr. Horváth Csaba Sándor, Dr. Varga Balázs és Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna) 2019. április 15-e és 22-e között nemzetközi tanulmányúton vett részt Oroszországban. Ennek keretében először Kolomnában jártak, ahol a hallgatók egy konferencia keretében mutatták be egymásnak a szovjet-magyar közös együttélését a magyar emlékezetben, illetve a történelem tantárgy tanításának módszertani újdonságait Magyarországon. A csoport ezt követően Ryazanba utazott, ahol az oktatók nemzetközi konferencián tartottak angol és orosz nyelven előadásokat, majd a hallgatókkal együtt megtekintették a város történelmi örökségét (Pavlov szülőháza, Yesenin lakóháza, Kreml). Emellett elkezdődött a két egyetem közötti kapcsolatfelvétel. A tanulmányút zárásaként Moszkvában ismerkedtek meg a város látványosságaival, történelmi emlékhelyeivel (Kreml, Vörös tér, GUM, Orosz Űrkutatási Múzeum, Kolomenszkoje, metró).

Nemzetközi tudományos és módszertani konferencia: Kolomna-Győr, a jövő tanítóinak együttműködése VIDEO

Tudósítás a Kolomna TV-ben a nemzetközi konferenciáról és a győri Széchenyi István Egyetem látogatásáról VIDEO

 

 

 

 

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00