Kányádi Sándor versmondó verseny 2023. május 03-án

20230503_103832.jpg

A Kányádi Sándor-versmondó verseny egyetemi válogatóversenyéről

 

Intézményünk 2023. május 3-én rendezte a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara a Kányádi Sándor nevével fémjelzett versmondó verseny egyetemi válogatóversenyét. A rendezvény célja a kultúra- és hagyományápolás, illetve Kányádi Sándor eszmei hagyatékának megőrzése. A verseny alapítója a Kányádi család támogató beleegyezésével a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kara. A verseny fővédnöke: Havas Judit Radnóti- és Pilinszky-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, 2022-ben Artisjus-díjat elnyert előadóművész, az irodalomtudományok doktora.

Az egyetemi szintű válogatón a versengők kötelező versként Kányádi Sándor Kőnyomat vagy az Epilógus egy balladához című versek közül mondták el az egyiket szabad választás alapján, valamint szabadon választott versként egy 20. vagy 21. századi magyar költő versét adták elő.

A hallgatók produkcióját szakértő zsűri bírálta: Dőryné Zábrádi Orsolya nyelvész, Balogh-Pécsi Anett, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozaton végzett drámatanára, egyetemi tanársegéd, valamint Csillag Attila mesteroktató.

A felhívás értelmében karonként két fő képviselheti intézményünket az országos döntőben. Továbbjutottak: Pintér Stefánia, Szendrei Flóra Viktória (Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar), Blaskó Krisztián Gábor (Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar), Bernieh Lina, Stanka Renáta Ildikó (Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar).

A hallgatók felkészítését Szemánné Deme Andrea, Csányi Csilla, Szoboszlai Kiss Katalin, Kurucz Anikó és Sütő Csaba András végezte. A szervezésben nyújtott segítségért köszönet illeti Szekeres Beátát és Németh Krisztinát és Nemes Zsoltot. Az egyetemi válogatóversenyt Sütő Csaba András szervezte.

Az országos versenyt 2023. június 3-án rendezik a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Kar budapesti képzési helyén.

20230503_110132.jpg

20230503_103828.jpg

Galéria

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00