Ezüst Turul Díj kitüntetésben részesült Dr. habil. Szunyogh László

Dr. habil. Szunyogh László szobrászművész, az Apáczai Csere János Kar egyetemi docense 2020. december 17-én szülővárosában, Tatabányán az Ezüst Turul Díjat vehette át.

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése kiemelkedő művészetpedagógiai és tudományos egyetemi oktatói munkássága és művészeti alkotótevékenysége alapján ítélte az Ezüst Turul Díjat Dr. Szunyogh László szobrászművész, egyetemi docensnek.

Dr. Szunyogh László 1978 óta van jelen kiállítóművészként a művészeti közéletben.  Bronzból készült kisplasztikáin a férfi-nő kapcsolat lehetséges harmóniáját kutatja. Műalkotásainak másik kedvelt témája a táj. A millenniumra a tatabányai Csónakázó-tó szigetén felállított Napóra szoborkompozíciójának mészkőből faragott főalakja az ember jövőjéért aggódó szemléletét tükrözi.

Dr. Szunyogh László a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karon a vizuális nevelés különböző területein, elsősorban a tanítóképzésben végez oktatómunkát. Kiemelkedően fontosnak tartja, hogy az intézményből kikerülő tanítók a szakmai felkészültségen túl legyenek felvértezve kreatív képességekkel is, hiszen a jövő nemzedékeinek oktatásában nélkülözhetetlenek a váratlan helyzeteket és problémákat megoldani tudó egyének.

Dr. Szunyogh László Tatabánya város rangos elismeréseihez is készített emlékérmeket, így saját munkáját vehette át Ezüst Turul Díjként.

A Tatabányai Közösségi Televízió riportja megtekinthető: VIDEO

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00