Boldogságkeresés útjai tréning

238.jpg

A Széchenyi István Egyetem is csatlakozott a „Családbarát Egyetem” sorába, így a SZE Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar három oktatója: Barabás Renáta mesteroktató, Bogdányi Mária mentálhigiénés lelkigondozó, evangélikus egyetemi lelkész, dr. Cseri Kinga egyetemi docens eredményesen elvégezte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által szervezett „BOLDOGSÁGKERESÉS ÚTJAI” című 25 órás trénerképző tanfolyamot.

A program célja, hogy a Boldogságkeresés útjai című könyvben szereplő ismereteket, kutatási eredményeket gyakorlatok segítségével elmélyítse és élményszerűvé tegye, ezzel használható ismeretekhez juttassa a résztvevőket annak érdekében, hogy felkészült trénerekké válhassanak.

Berényi András klinikai szakpszichológus által vezetett trénerképző kurzuson korszerű lélektani, pedagógiai és mentálhigiénés ismereteket és ezeket elmélyítő gyakorlatokat sajátítottak el a részvevők annak érdekében, hogy tréneri tapasztalatuk eredményét szabadon választható kurzusként a hallgatók számára is elérhetővé tegyék.

 

A tréning mottója: „Hogyan legyek boldog a kapcsolataimban?”

 

Prof. Dr. Kopp Mária kutatásai szerint a tervezett és a megszületett gyermekek száma közötti különbség a diplomával rendelkező nők köreiben a legmagasabb. Többek között a tanulmányi idő meghosszabbodása, a szakmai életút megkezdése és kiépítése, a magánélet és karrier összeegyeztetésének nehézsége okozza ezt a különbséget. A „Családbarát Egyetem” program segítséget nyújt a szabadon választott Boldogságkeresés kurzus elvégzésével a nehézségek áthidalásában.

183.jpg

Balról jobbra: Skrabski Fruzsina a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, Bogdányi Mária, Cseri Kinga, Barabás Renáta, Berényi András, Újvári Enikő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke

383.jpg

 

Események

Meghívó dr. Ősze Áron védésére 2025. Február 17. 10:00 - 12:00
Nagy Péter PhD disszertációjának védése 2025. Február 17. 10:00 - 11:00
Meghívó dr. Magyar Zsóka védésére 2025. Február 20. 12:00 - 14:00
Meghívó dr. Payrich András György védésére 2025. Február 21. 12:00 - 14:00