Simon Dávid atya tartott előadást az egyetemi hallgatóknak március 11-én hétfőn az Apáczai-karon, az Értékek és kihívások új kurzus keretein belül. A győri Széchenyi István Egyetem egyetemi lelkésze, egyben a Prohászka Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda iskolalelkésze és Püspöki Biztosa a hivatásról, a párválasztásról, a házasság és a család fontosságáról beszélt - nagy közvetlenséggel és nyitottsággal - a fiatalokhoz. A Szentíráson kívül számtalan keleti és nyugati teológus, valamint misztikus szent gondolatával fűszerezte előadását.

A fiatalos és lendületes, negyvenes éveiben járó atya, rövid bemutatkozásában kiemelte, egykor még ún. „feketeöves” hedonistaként élte az életét, egészen 29 éves koráig, a megtéréséig. Hangsúlyozta, a boldogtalanság lökte Isten kezébe; tudatára ébredt ugyanis, hogy az önző életvitelben nem lehet hosszú távú megelégedettségre számítani.

A bemutatkozást követően rátért a hivatás alapvető kérdéseire. Szerinte minden embernek hármas hivatása van. Van egy általános, amely minden egyes embert érint; van egy, amely a családos vagy papi/szerzetesi életformára vonatkozik; és lehet elhívás arra, hogy mit vár Isten tőlünk a munka területén, mire vagyunk a hasznára.

Kifejtette a kereszténység szerinti általános hivatás fogalmát, és többek között az ifjúsági katekizmus fényében is megvilágította ezt a kérdéskört. Leszögezte, hogy a világvallások közül a kereszténységnek van a legkomplexebb Istenképe. Isten egyszerre immanens (átjárja a teremtett világot), és transzcendens is (túl van a fizikai teremtett világon). Isten Szentháromságos, Ő maga a Szeretet, amely által megteremtette az értelmes lényeket: az angyalokat és az embereket. Mi, tehát az emberek, szabadon dönthetünk, hogy megnyílunk-e az Isten szeretetére, hiszen a szeretetet nem lehet kierőszakolni. Az ortodox egyháznak a hivatással foglalkozó gondolatait is megemlítette az atya, miszerint a keresztény élet célja a földön az átistenülés (teózis), odaát pedig az üdvözülés.

A kereszténység célja tehát a Szentlélek elnyerése és a szentté válás – húzta alá életteli előadásában Dávid atya. Fogadjuk be Istent a szívünkbe, és engedjük, hogy uralkodjon bennünk és alakítson át minket! Az átistenülés lényege, hogy a végtelen Isten bennünk lakik, hiszen Istenhordozók vagyunk. – hívta fel a figyelmet, majd hozzátette: „az hagyján, hogy egy istállóban született Jézus Krisztus, de hogy még Benned is meg akar születni, az még elképesztőbb dolog!”  A bűntől pedig azért kell tartózkodni, mert a bűn elszakít Istentől.

A házasság fontosságáról is beszélt Dávid atya. Istennek célja a házassággal az, hogy mi is valakinek teljesen odaajándékozzuk magunkat, és hogy a házasság a szeretet iskolája legyen. A házasságon és a családi életen keresztül - Isten segítségével - kigyógyulhatunk az önzésből, megtanuljuk feláldozni magunkat, és másoknak szolgáljunk.

A szeretet meghatározása is szóba került, a lényege: a másikért élni, a másikat szolgálni és jobbá tenni, az üdvösség felé segíteni.

Minden embert lelki házasságra is hív az Isten. A házasság életközösség, egyesülés és szeretetkapcsolat. Isten is ugyanerre hív el mindannyiunkat. Az emberek közötti házasság analóg az Istennel való „házassággal”, vagyis sok hasonlóság van benne.

A több mint másfél órás előadás arról is szólt, hogy mik a jó házasság ismérvei. Mint mondta, egy jó házasságban van hálaadás, köszönetnyilvánítás, bókolás, kiengesztelődés és belátás is. Matta el Meszkint idézte: „nagy kegyelem a saját bűneink felismerése, az egyetlen út, ami a gyógyuláshoz vezet.” Valamint Sienai Szent Katalint: „a bűn elhomályosítja a lelkiismeretünk szemét.” Minél messzebb kerül az ember a bűn által Istentől, annál inkább nem látja tisztán önmagát, hogy milyen is valójában. És minél közelebb van az ember Istenhez, annál világosabban lát. A szentgyónás fontosságát is kiemelte előadásában az atya. Mint mondta: minden egyes gyónás lelki gyógyuláshoz vezet.

Megemlítette a bálványimádást is, hiszen mindenkinek van egy istene, amitől a boldogságot várja, és ami körül pörög-forog, így válik bálványimádóvá az ember. Ha viszont nem maga a Teremtő Isten van életünk középpontjában, és nem Vele töltjük a legtöbb időt, akkor baj van! –hívta fel a hallgatóság figyelmét. Egy keresztény ember számára Isten az első, utána a férj, feleség, majd a gyerekek és utána a szülők. „Akinek nem így van a sorrendje, az véleményem szerint egy beteg sorrend”- tette hozzá.

Az tudja a lehető legjobban szeretni a házastársát, akinek a legjobb „házassága”, azaz egy mély kapcsolata van Istennel. A házasság a szeretet iskolája. Albert Einstein-t idézte: „csak azt az életet érdemes leélni, amit másokért élünk.” Leszögezte, hogy az önzés még hosszú távon soha senkit nem tett boldoggá. Alapvetően két dolog tudja boldogítani az embert: az Istentől jövő szeretet, és a szolgáló szeretet. Ezért van az, hogy az emberek túlnyomó többsége boldogtalan, és nem akar elköteleződni, gyermeket vállani. Istennek az a logikája, hogy Ő szeretni teremtett minket, és azt akarja, mi önmagunkat ajándékozzuk másoknak. A hedonizmusban és önmegvalósításban nem lehet hosszú távon boldognak lenni. Az önző életmód egy istentelen életmód, egy „hörcsög-mentalitású életszemlélet”, amely előbb-utóbb felemészti az embert.

Akarjuk tehát azt, hogy Isten terve szerint valósuljon meg az életünk! Az önző ember nagyon nehezen hajlik meg Isten előtt, pedig Isten nélkül boldognak lenni és boldogulni: nem lehet.

A család a Szentháromság ikonja. A Szentlélek legyen a kötőanyag a családban, és a Vele átitatott emberek a Szentlélek inspirációjával, erejével és szeretetével szeressék egymást!

A házasság, a család, a gyereknevelés nehéz, de mégis a nehézségek között boldogít. Valójában a nehéznek tűnő, szolgálattal teli élet a könnyű élet; és a könnyűnek tűnő, az önző hedonista élet pedig valójában a nehéz élet, mert lelkileg nem tesz boldoggá.

A házassággal kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy a házasulandók nem beszélgetnek hiteles keresztény házas emberekkel, hanem a hollywoodi filmek és sorozatok általi hamis képek élnek a fiatalok fejében. A házasság egy elképesztően nehéz műfaj, ezért is hívták a középkorban „fehér vértanúságnak” ezt az életközösséget. Pio atya is megmondta: „csak az isteni kegyelem könnyíthet a házasság nehézségein.”

Ezután a párválasztás lényeges pontjaira is felhívta a figyelmet Dávid atya. Kiemelte, hogy a jó párválasztás rendkívül fontos a harmonikus házassághoz, Istennel karöltve. Fedezzük fel a másik fél belső világát, hogy valójában milyen ember is „ő”, milyen a bűnhöz és az erényhez való viszonya.

A házasság előtti nemi élet egy csapda, mert elviszi a fókuszt a belső világ felfedezéséről. A szexuális vágy és szerelem nagyon kevés a jó párkapcsolathoz. Mint mondta: a házasságra Istennel, és nem párkapcsolatok cserélgetéseivel kellene felkészülni. Sokan csak azért akarnak folyamatosan a szerelem mámorában élni, hogy megszabaduljanak a saját lelki nyomorúságuktól. Márpedig jó megjegyezni, hogy egy ember teljesen nem tudja betölteni a másik ember szívét. Ne várjunk olyan dolgot a másiktól, amit csak Isten adhat meg.

„Olyan emberrel pedig egy percet se töltsetek, akiből nem nézitek ki, hogy jó férj vagy jó feleség lesz! Nincs idő az elszórakozgatásra, amitől minden kitolódik. Attól mert valami nehéz, nem biztos, hogy balgaság!” – tanácsolta befejezésként Simon Dávid atya, aki nem csak a közvetlen, oldott, szókimondó, nyitott szívű előadásmódjával lepte meg a hallgatóságot, hanem a felkavaró, kis híján lélegzetelállító gondolataival is felkeltette az érdeklődést.

Szöveg: Bátayné Somogyvári Zita