GYAKORLATORIENTÁLT TUDÁSSAL GAZDAGODTAK A COACHING SZEMLÉLETŰ VEZETÉS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK VÉGZETT HALLGATÓI

Sikeresen teljesítették záróvizsgájukat a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar Coaching szemléletű vezetés szakirányú továbbképzési szakának hallgatói. A két féléves képzés során a résztvevők olyan korszerű vezetői és coachingkompetenciákat sajátítottak el, amelyek támogatják a hatékony vezetői működést, a tudatos kommunikációt, a munkatársak fejlesztését, valamint az egyéni és szervezeti eredményesség növelését. A képzés célja, hogy a coaching szemlélet a résztvevők mindennapi vezetői gyakorlatának szerves részévé váljon, ezáltal elősegítve a szervezetek fenntartható fejlődését, a munkatársak elköteleződését és a vezetői kultúra megújulását.

A szak magas szakmai színvonalát az egyetemi oktatók és a gyakorlati élet elismert szakembereinek együttműködése biztosította. Az oktatók között szerepelt Somogyi Erika HR-tanácsadó, Budai Máté tréner, az Év Trénere díj kétszeres kitüntetettje, az Intuitív tréning - Emberi képzések a képernyők korában című szakkönyv szerzője, Dr. Farkas Pálma Adél vállalati kommunikációs szakértő, az Óbudai Egyetem munkatársa, néhai Benyőcs László tréner, a Mathias Institut alapító tulajdonosa, Dr. Pongrácz Attila szakfelelős, tanszékvezető egyetemi docens, az Apáczai-kar dékánja, valamint a Lunarium Academy szakemberei, dr. Zombori Zita és Ráth Zsuzsanna. A különböző szakterületekről érkező oktatók és trénerek biztosították, hogy a hallgatók a coaching, a vezetésfejlesztés, a szervezetfejlesztés és a HR területének korszerű, gyakorlatorientált módszereivel ismerkedjenek meg.

v_IMG_2314.jpeg

A hallgatók a záróvizsgára portfólió típusú záródolgozatot készítettek, amelyben saját szakmai tapasztalataikra építve dolgoztak fel egyéni és szervezeti coaching-, valamint vezetésfejlesztési helyzeteket. A portfóliók bemutatták az elmúlt két félév során megvalósult személyes és szakmai fejlődési folyamatukat, a megszerzett kompetenciák tudatos alkalmazását, valamint azt, miként építették be a coaching szemléletet saját vezetői működésükbe.

A feldolgozott témák jól tükrözték a vezetői és szervezeti működés aktuális kihívásait. A hallgatói munkák között megjelent a rendszerszemlélet alkalmazása a coachingban, a komplex problémák feltárása és személyre szabott megoldások kialakítása, az önbizalom és önértékelés fejlesztése, a kiégés megelőzése és kezelése, az egészségtudatosság erősítése, valamint a megfelelési kényszer kezelésének lehetőségei. Több dolgozat foglalkozott a szervezeti hatékonyság fejlesztésével és a coaching eszközeinek vezetői alkalmazásával is.

A képzés során a résztvevők One Pagereket is készítettek, amelyek egy-egy fontos coaching- és vezetésfejlesztési téma lényegét, valamint a saját Szakmai identitásukat foglalták össze tömör, vizuálisan jól áttekinthető formában. Ezek az összefoglalók nemcsak a tanulási folyamatot támogatták, hanem olyan gyakorlati eszközökké is váltak, amelyek a résztvevők vezetői és szakmai munkájában közvetlenül hasznosíthatók.

v_IMG_2312.jpeg

A most végzett évfolyam számára kiemelt jelentőségű volt, hogy a képzés első alkalommal valósult meg a Lunarium Academy szakmai partnerségével (https://lunarium-academy.com/). Az EMCC Global nemzetközi coaching akkreditációjával rendelkező partner bekapcsolódása tovább erősítette a képzés szakmai színvonalát és nemzetközi kapcsolódásait. Az együttműködésnek köszönhetően a végzett hallgatók számára lehetőség nyílik arra, hogy a képzés elvégzését követően megszerezzék egyéni nemzetközi coaching akkreditációjukat is, amely további szakmai fejlődési lehetőséget és nemzetközi elismertséget biztosíthat számukra.

A coaching szemlélet napjainkban már jóval több, mint egy vezetésfejlesztési módszertan: olyan gondolkodásmód, amely a bizalomra, a partnerségre és a folyamatos fejlődésre épít. Különösen fontosnak tartjuk, hogy hallgatóink ne csupán korszerű ismereteket szerezzenek, hanem saját vezetői működésükben is képesek legyenek alkalmazni a coaching eszköztárát. Büszkék vagyunk arra, hogy képzésünk a Lunarium Academy szakmai partnerségének köszönhetően nemzetközi dimenzióval is gazdagodott, amely új lehetőségeket nyit meg végzett hallgatóink előtt.

v_IMG_2305.jpeg

A sikeres záróvizsgák ismét bizonyították, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a coaching szemléletű vezetői kompetenciák fejlesztésére. A Széchenyi István Egyetem és a Lunarium Academy közötti eredményes szakmai együttműködés a következő tanévben is folytatódik. A közös cél, hogy a képzés továbbra is magas szakmai színvonalon, nemzetközi kapcsolódásokkal és erős gyakorlati fókusz mellett készítse fel a jövő vezetőit és szervezetfejlesztő szakembereit.

Dr. Pongrácz Attila
szakfelelős

Események