Csoporttalálkozó az Apáczai-karon 2026. szeptember 12-én
Megható és örömteli találkozón gyűltek össze 2026. szeptember 12-én az 1991-ben az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola tanító szakán végzett csoport tagjai, hogy közösen ünnepeljék diplomájuk megszerzésének 35. évfordulóját.
A családias hangulatú jubileumi rendezvény az egykori alma mater falai között kezdődött.
.jpg)
A résztvevőket a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának Tanácstermében Takács Miklós, a Dékáni Hivatal szakértője köszöntötte, valamint tolmácsolta Dr. Pongrácz Attila dékán úr, tanszékvezető, egyetemi docens üdvözletét és jókívánságait. Ünnepi szavaiban felidézte az intézmény múltját és jelentőségét, valamint méltatta annak a mai korra gyakorolt hatását.
Külön örömet jelentett a résztvevők számára, hogy a találkozó során Orossné Török Sarolta főiskolai docens is velük tartott, akinek jelenléte még emlékezetesebbé tette az ünnepi alkalmat.
A találkozó keretében a régi évfolyamtársak kötetlen beszélgetések során idézték fel főiskolás éveik legkedvesebb emlékeit, közös élményeiket, valamint megosztották egymással az elmúlt évtizedek fontosabb eseményeit, sikereit és életútjuk meghatározó állomásait.
A találkozó egy közös vacsorával folytatódott, ahol a jó hangulatú beszélgetések és a közös emlékidézés tovább erősítette a régi barátságokat.
.webp)


