Beszámoló Pannónia oktatói mobilitásról

2026. május 18. és 22. között Dr. Szőke Júlia, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, tanszékvezető egyetemi docense Pannónia oktatói mobilitási program keretében vett részt szakmai látogatáson az olaszországi Casamassima városában található LUM Giuseppe Degennaro Egyetemen. A mobilitás célja a nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítése, valamint a felsőoktatási együttműködések bővítése volt.
A program során Dr. Szőke Júlia a karok közötti együttműködés jegyében a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi docensével, Dr. Ganczer Mónikával közösen tartott előadást a Dél-kínai tengervita témakörében egy ENSZ békekonferencia-szimulációval egybekötve. Az oktatás mellett szakmai egyeztetéseken vett részt az intézmény oktatóival és kutatóival, valamint egy kiberbiztonsággal kapcsolatos konferencián is. A találkozók kiemelt témái közé tartozott a nemzetközi hallgatói mobilitás és az innovatív oktatási módszerek alkalmazása.
A szakmai programok mellett kulturális események (pl. motivációs előadás három korábbi AS Roma játékos részvételével, Bariban Szent Miklós sírjának megtekintése, illetve Alberobello UNESCO világörökségi helyszínének meglátogatása) is hozzájárultak a két egyetem közötti kapcsolat elmélyítéséhez.
A mobilitási program eredményeként tovább erősödött a Széchenyi István Egyetem és a LUM Giuseppe Degennaro Egyetem közötti szakmai együttműködés. A látogatás hozzájárult az intézmények nemzetközi kapcsolatainak bővítéséhez, valamint új perspektívákat nyitott a jövőbeni közös szakmai kezdeményezések számára. A program tapasztalatai a kar oktatási és kutatási tevékenységében is hasznosulhatnak a jövőben.
.webp)


