Beszámoló a kolomnai tanulmányútról

Hazaérkeztek az apáczais hallgatók a kolomnai tanulmányútról

 

Az együttműködés a Széchenyi István Egyetem és a Moscow Region State Institute of Humanities and Social Studies (Kolomna) között 2017-ben jött létre, Dr. Horváth Csaba Sándor és Dr. Olga Galkina oktatóknak köszönhetően. A kooperáció egy közös történelemtudományos projekttel indult, és elsősorban az oktatók kölcsönös látogatásairól szólt, ám később ez a kapcsolat kibővült a hallgatók kiutazásával is. 2020. február 23.‒március 12. között magyar hallgatók, összesen kilencen kiutaztak Oroszországba.

A diákok két hetes oktatást kaptak a kolomnai egyetemen. Részt vettek orosz történelemmel és hagyományokkal kapcsolatos, marketing és interkulturális kommunikáció órákon, emellett Dosztojevszkij irodalmi munkásságába is beleláthattak. Az órákhoz kapcsolódóan és az orosz kultúra megismerésének elősegítése miatt számos szabadidős programon vettek részt. Az első hét a Maszlenyica (Farsang) ünnepében telt, ez Oroszországban hét napos mulatság sok palacsintával és egyetemi rendezvényekkel, például sportvetélkedőkkel. A farsang hetedik napján, vasárnap a városi felvonulás bábuégetéssel koronázta meg az ünnepi hetet. A hallgatóknak rendeztek zenei hangversenyeket, általános iskolai vendégségben is jártak és meglátogattak helyi ortodox templomokat. A bátrabbak kipróbálták az orosz hideg szenteltvízben (3 fok) való merülést is. Számos helyi múzeumban is jártak, mint a kovácsmúzeum, kalácsmúzeum, pasztilla gyár, de idegenvezetéssel megtekintették a helyi Kremlin megmaradt falait is. Lehetőségük volt egy helyi tánccsoporthoz is csatlakozni, ebben többen is részt vettek. A két hetes program elismeréseként a hallgatók oklevelet is kaptak.

Az utolsó napok moszkvai városnézéssel teltek. Ezt a hallgatók szabadon tervezték meg és több kisebb csoportban múzeumokat, galériákat, kiállításokat, templomokat és történelmi helyeket látogattak meg. Néhány példa, hogy merre jártak: Puskin Múzeum, Tretyjakov Galéria, Salvador Dalí-kiállítás, Izmailovo, Gulag Múzeum, Arbat, Vörös tér, Állami Történelmi Múzeum, Űrkutatási Múzeum, Megváltó Krisztus-székesegyház, Bulgakov háza, Győzelmi Múzeum és GUM.

Összességében a hallgatók nagyon örültek, hogy részt vehettek ezen a programon és hálásak az oroszok vendéglátásáért, többükkel jó baráti viszonyt is kialakítottak. Emellett szívesen dolgoznak együtt a széchenyis oktatókkal, azon, hogy a csereprogram keretében orosz hallgatók is jöhessenek a Széchenyi István Egyetemre.

Készítette:

Bihari Annabella

 

 

 

 

 

 

 

Események

Szakirányválasztás 2021. szeptember 20. - 2021. szeptember 25.
Hallgatói klubkoncert 2021. szeptember 22.
Akadémiai Nap (oktatási szünet) 2021. szeptember 28. 10:00 - 12:00
Hallgatói klubkoncert 2021. szeptember 29.
Hallgatói klubkoncert 2021. október 6.