A profit humán képlete: HR szakmai nap a Kamarában, egyetemi jelenléttel

A profit humán képlete címmel tartott HR szakmai rendezvényt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozata a közelmúltban. Hogyan válik a humán tőke a vállalati siker egyik legfontosabb tényezőjévé? Milyen szerepet tölt be a HR a gyorsan változó gazdasági és munkaerőpiaci környezetben? Ezekre és további aktuális kérdésekre keresték közösen a válaszokat a régió ipari szereplői és humán erőforrás szakemberei. A szakmai napon az Apáczai-kar emberi erőforrás tanácsadó MA képzése is képviseltette magát oktatói, vállalati partnerei, valamint a hallgatóság soraiban helyet foglaló alumnik révén, tovább erősítve a szak és a piaci szereplők közötti élénk kapcsolatot.

Fénykép_1.jpg

Kissné Sághegyi Katalin, a Melecs EWS GmbH Global HR Managere előadásában ízelítőt adott az adatalapú HR jelentőségéből. A legfrissebb hivatalos statisztikák és globális trendek alapján megfogalmazott előrejelzése szerint a foglalkoztatottak számának csökkenése, a munkáltatók által elvárt készségek átalakulása, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia további térnyerése, valamint a szakemberhiány jelenti a közeljövő jelentős kihívásait a szakma számára.

Fénykép_2.jpg

Kőszegi Enikő, a Technocar MC & Schneider & Tűzállótechnika Group HR igazgatója prezentációjában a munkavégző embert helyezte fókuszba: előadásában a humán tőkét a fenntartható vállalati siker iránytűjeként mutatta be. Az előadások sorát Komáromi Mónika stílusos személyiségfejlesztő zárta, aki azt szemléltette, hogy a vezetői karizma és stílus milyen hatást gyakorol az ESG-kommunikációra és a generációk közötti párbeszédre.

Fénykép_3.jpg

A szakmai nap délutáni programja során a résztvevők betekintést nyerhettek az Ipartechnika Menedzser Kft. működésébe. A cég vezetése elkötelezett a munkatársak megbecsülése és a munkahelyi közösség erősítése iránt, ezzel olyan kultúrát alakított ki az elmúlt években, amely a vállalkozás sikeres, fenntartható ipari működésének alapját jelenti.

Győr, 2026. május 20.

Dr. Rákosi Szabolcs
adjunktus
Széchenyi István Egyetem
Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar
Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszék

Események