Magyar Radír 2016 - országos szépirodalmi pályázat

A KISALFÖLD napilap és a TARANDUS Kiadó a 2016. évi Győri Könyvszalonra (NOVEMBER 18-20.) ORSZÁGOS SZÉPIRODALMI PÁLYÁZATOT HIRDET.


Novella, esszé, elbeszélés, blog, humoreszk, riport kategóriában várjuk a pályaműveket, melyek közül a éegjobbakat könyv és e-könyv formájában is megjelentetjük.

A pályázat beküldési határideje:  2016. AUGUSZTUS 31.

További részletek és inorfmáció: a képre kattintva.

Tovább olvasom
Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíj pályázata

Felhívás Alap-, Mester-, Doktori-, képzésben résztvevő hallgatók és posztdoktorok számára Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, a mesterképzésben vagy a doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók esetében, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program a kutatói és alkotói kiválóságot minden tudomány- és művészeti területet figyelembe véve kívánja elősegíteni a tudományos kutatásokat és az innovációt.

Célja a tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú publikáció (pl. tudományos cikk, szakdolgozat vagy TDK-dolgozat), vagy egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint a doktori disszertáció megfelelő előkészítése, megalapozása. A pályázati kategóriák közül több esetében kiemelt szempont a TDK-tevékenység.

Tovább olvasom
Pályázati felhívás

Az „Év információvédelmi szak- és diplomadolgozata - 2016” cím elnyerésére

Tovább olvasom
Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület ezennel meghirdeti Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj pályázatát.

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő innovatív megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évi egy alkalommal.

A pályázati feltételek IDE kattintva megtekinthetők.

Tovább olvasom

Események

Belvedere Weeks a Apátúr Sörházban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Belvedere Weeks a Sieger Sport & Gastro Bar-ban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Apátúr Sörház főzdelátogatás 2024. május 8. 18:00 - 19:00
Parlamentek Európában 2024. május 9. 13:00 - 17:40
Parliaments of Europe – Europe of parliaments? 2024. május 10. 09:30 - 15:00