Ösztöndíj pályázat egészségügyi területen tanuló hallgatóknak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ pályázatot hirdet az ápoló-, mentőtiszt-, védőnő-, dietetikus-, gyógytornász-fizioterapeuta-, szülésznő-, népegészségügyi ellenőr-, dentálhigiénikus-, egészségügyi szervező-, vagy orvosi diagnosztikai analitikus BSc szakképzésben résztvevő, nappali és levelező munkarendben tanulmányokat folytató hallgatók támogatására.

Tovább olvasom
Elektronikus fizetési megoldások ötletpályázat

Az ötletpályázatra pályázni lehet minden olyan elektronikus fizetések kapcsán megvalósítható szolgáltatásfejlesztési, innovatív ötlettel és pilot projekt javaslattal, amely megkönnyíti a hétköznapok pénzügyeinek intézését, valamint felhívja a figyelmet a pénzügyi tudatosságra.

Az ötletpályázat célja, hogy az EFISZ olyan új, a jelen formájában még nem publikált ötleteket találjon és díjazzon, amelyek a fenti céloknak megfelelnek.

Tovább olvasom
MCC-T-Systems Smart City Challenge

Az MCC–T-Systems Smart City Challenge egy innovatív gondolatokra, azok kidolgozására és megvalósíthatóságára épülő csapatverseny egyetemisták számára. A 2019-es verseny témája az okos város, annak szegmensei és fejlesztési, integrálási lehetőségei.


Pályázat határideje: 2019. február 23. éjfél

Tovább olvasom
Doklist.com-Pepita.hu ösztöndíj 2019

Az ösztöndíj célja, az eredeti, innovatív ötletet kitaláló egyetemi hallgatók támogatása, melyre 120.000 forint egyszeri díjat ajánlunk fel az ösztöndíj alapításának évében, 2019-ben.
Esszé téma: Okoseszközök hatása a családi életre, illetve egészségünkre

Jelentkezési határidő: 2019. március 31.

Jelentkezési felület: https://pepita.hu/#osztondij2019

Tovább olvasom
Kínai ösztöndíjfelhívás - Yanshan Egyetem

A kínai Yanshan Egyetem ösztöndíjpályázatot hirdetet a "Silk Road" program keretében

2019/2020 tanévre műszaki MSc szakok elvégzésére (kínai vagy angol nyelven).

Pályázati határidő: 2019. június 14.

Bővebb információ ITT található.

Az itt található kapcsolatok mellett Zhang Wenli asszony is szívesen tájékoztat (wenliz@ysu.edu)


Tovább olvasom
Francia Ösztöndíjprogram 2019/2020

A francia kormány a 2019-2020-ös tanévre is indìt ösztöndíjprogramot olyan diákok, fiatal és szenior kutatók számára, akik mester/doktorandusz tanulmányokat vagy poszdoktorandusz kutatást szeretnének folytatni Franciaországban. Ez a Francia Külügyminisztérium által kibocsátott ösztöndíjprogram az idén is fontos szerepet játszik országaink közötti együttmüködési projektekben.

Jelentkezési határidő: 2019. február 28.

Tovább olvasom
Campus Mundi ösztöndíjak 2020/2021

Pályázati felhívás!

Meghirdetésre került a 2020/2021. évi Campus Mundi ösztöndíjak az alábbi kategóriákban!

Tovább olvasom
Kiválósági ösztöndíj felhívás 2019 tavasz

A Széchenyi István Egyetem Rektora a 2018/19-es tavaszi félévre pályázatot hirdet

SZE oktatói, kutatói utánpótlás és hallgatói kiválóság ösztöndíjra

A pályázat célja, hogy a pályázatot nyert hallgatók a pályázat elnyerését követő félévekben tanulmányaikat sikeresen befejezzék és/vagy tudományos szintlépést érjenek el, ezzel biztosítva az Egyetem szakmai utánpótlását.

Tovább olvasom
NMHH ÖSZTÖNDÍJ

Pályázati felhívás!

NMHH ösztöndíj

A Széchenyi István Egyetem Rektora a 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterére pályázatot hirdet

NMHH ÖSZTÖNDÍJRA

 

Mérnökinformatikus BSc. és Villamosmérnöki BSc. szakos hallgatók számára!


Tovább olvasom
Pályázat egészségügyi képzésben résztvevő hallgatóknak

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ pályázatot hirdet az ápoló-, mentőtiszt-, védőnő-, dietetikus-, gyógytornász-fizioterapeuta-, szülésznő-, népegészségügyi ellenőr-, dentálhigiénikus-, egészségügyi szervező-, vagy orvosi diagnosztikai analitikus BSc szakképzésben résztvevő, nappali és levelező munkarendben tanulmányokat folytató hallgatók támogatására.

Tovább olvasom

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00