Győri lány a IX. Országos Egyetemi és Főiskolai Mesemondó Verseny különdíjasa

„Nem kérdés számomra, hogy majd később gyerekeimnek is tovább szeretném adni az irodalom iránti szeretet.”


Somogyi Zsófia Luca képviselte a győri Széchenyi István Egyetemet 2016. november 25-én Budapesten, a IX. Országos Egyetemi és Főiskolai Mesemondó Versenyen.
 
A győri egyetemista lány, a helyi egyetem Apáczai Karának tanító szakos hallgatója, általános iskola első osztályos kora óta versmondó, mesemondó versenyeken szerepel, számos sikeres elismerést, díjat kapott már. „ Általános iskolában Borbély Edina tanárnő figyelt fel rám először, most 20 évesen is őrzöm az akkori fellépésék hagyományát és nem kérdés számomra, hogy majd később gyerekeimnek is tovább szeretném adni az irodalom iránti szeretet.” 
 
 
Luca, elmondása szerint nagyon hálás egykori tanárainak, akiktől rengeteget tanult a magyar nyelv szépségéről. Név szerint Kocsisné Németh Ilonának, aki az écsi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tanította, utána pedig sokat köszönhetett Németh Anita tanárnőnek a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban.
A IX. Országos Mesemondó Versenyre érkeztek a Felvidékről, Kárpátaljáról és hazánkból óvónő és tanító jelöltek, akik elkápráztatták tehetségükkel a zsűri tagjait. Megismerhettek székely, mezőségi, cigány, indián, palóc, magyar népmeséket. A megmérettetésen végül 28 versenyző jelent meg, így a jelenlévők 10 órától 16 óráig izgulhattak a végeredményen.
Az Országos Mesemondó Verseny fővédnöke Dr. Palkovics László oktatási államtitkár volt. A rendezvényt Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Dr. habil Mikonya György az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) dékánja és Dr. Daróczi Gabriella tanszékvezető nyitották meg. Az eseményen számos magyartanár is részt vett.
 
 
 
Szeretettel gratulálok különdíjadhoz! Milyen élményekkel tértél haza a versenyről?
Kedves magyar tanárom, Dőryné dr. Zábrádi Orsolya tanárnő kérdezte meg tőlem és fel is kért egyben hogy lenne- e kedvem képviselni a Széchenyi István Egyetemünket ezen a versenyen. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen hatalmas megtiszteltetés a várost képviselni egy Országos Mesemondó Versenyen. Számítottam rá, hogy nívós versmondók fognak érkezni a népek meséi című IX. Országos mesemondó versenyre, de nem gondoltam hogy valóban ilyen erős lesz a mezőny. Szerintem nagyon barátságos hangulat fogadta a versenyzőket, mindenki mosollyal és hatalmas tapssal kísérte végig az eseményeket. Úgy éreztem, ez nem is egy verseny, csak összegyűltünk, hogy elmeséljük egymásnak a tájegységeink meséit, mondáit. Elgondolkodtató, kellemes, vicces, mesék ejtettek rabul bennünket. A zsűri tagok csillogó szemének bíztatásától úgy érzem senki sem izgult annyira, így mindenki legyőzve a lámpalázat, a tőle telhető legjobban szerepelt. Ez a verseny nem csak tapasztalatot adott számomra és örömet, hogy részt vehettem egy ilyen neves országos rendezvényen, hanem barátságokat is kötöttem, amiért már megérte elmenni. Mikor a vonaton zötyögtem Pest felé, láttam, hogy a közösségi oldalon már rengetegen szurkolnak  és sok szerencsét kívánnak. 3-5 éves kisgyerekek kiabálták nekem videóüzenetben, hogy „hajrá Luca!” - Ez szívmelengető érzés volt számomra, nagyon boldog voltam tőle. Mielőtt kimentem a színpadra, becsuktam a szemem és arra gondoltam, hogy mindegy, hogy hogyan teljesítek, már előtte felemelő érzés volt ott lenni én már annak is nagyon boldog voltam, hogy ott lehettem és arra gondoltam, hogy milyen büszkék rám otthon a barátaim, szeretteim, családtagjaim, tanáraim, ismerőseim.
Édesanyámnak is nagy köszönetet szeretnék mondani, aki végig bíztatott, szurkolt és ösztönzött az életem eddigi, összes irodalmi megmérettetésén. A versenyen "A bolond falu" című palóc népmesével sikerült elérnem a Született Mesemondó Különdíjat, ami hatalmas meglepetéssel ért, hiszen nagyon erős megmérettetés volt. Egyik zsűri tag, odajött hozzám és ezt mondta: „Zsófi, jövőre is szeretnénk itt látni, mert ha nem akkor haragudni fogunk ám!”
Ki nem hagynám! – válaszoltam.
 
További sok sikert kívánok Neked!

 

Események

Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Nordic walking 2024. április 8. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 15. 08:00 - 09:00