Beszélgetések a szakképzésről

Meghívó

 

a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara,

a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) Felnőttképzési Szakosztálya,

valamint Győr-Moson-Sopron Megyei és Komárom-Esztergom Megyei Tagozatai

által szervezett

„Beszélgetés a szakképzésről” című rendezvényre,

amelyre

2017. október 10-én (kedden)

15:00 és 18:00 között

kerül sor

a Győr, Liszt Ferenc u. 42. Sz. alatti épület

második emeleti Dr. Barsi Ernő Termében

 A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara és annak Tanár- és Tanítóképző Tanszéke örömmel vette a Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttképzési Szakosztályának kezdeményezését, hogy az immáron hagyományos őszi, a Felnőtt Tanulók Hete elnevezésű európai rendezvénysorozathoz kapcsolódó „Ünnepnapok az élethosszig tartó tanulásért” c. program keretében Győrben is sor kerüljön egy, a szakképzéssel foglalkozó fórumra.

 A szakképzési rendszer változásai indokolják, hogy a fenti témakört tűzzük napirendre, s ezzel az adott oktatási kérdéskörben érintett szakemberek széles körét invitáljuk.

 A résztvevők aktív közreműködését feltételező nyitott és őszinte szakmai beszélgetés keretében körvonalazni kívánjuk a helyi problémákat, lehetőséget adunk a jó gyakorlatok bemutatására és összegyűjtjük a változtatások reális lehetőségére vonatkozó javaslatokat.

 A beszélgetés meghallgatására, hozzászólásra és véleménynyilvánításra kész vendégeinket arra kérjük, hogy a sehr.zsuzsa@sze.hu e-mail-címen 2017. október 8-án (vasárnap) éjfélig jelezzék részvételi szándékukat.

 a házigazdák nevében:

 

Dr. Poór Zoltán

pedagógusképzésért felelős dékánhelyettes

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00